Öhöm...

Az ember csak álldolág és néz ki a fejéből. Agyában olyan sebességgel tekernek a gondolatok, hogy a testhőmérséklete a nagy terheléstől a normálishoz képest plusz hőt termel. Fáradt vagy, érzelmeid sűrűsége magasan az elviselhető norma fölé koncentrálódik… atomrobbanás. Szétcincált darabjaid – amik maradnak utána- egy vesztes lélek összerakására sem elegendőek. Kommersz fogalmakat tisztázol újra, az összefüggések rendszerében a legfontosabb ember szerepét keresed, félsz, görcsben áll a gyomrod és nem értesz semmit. Káosz. Ijesztő rendetlenség, ösztönök és az a csodálatos szeretet vegyes elegye bontja a fizikai bábot valami energia szerűvé. Ateizmusodban is elvesztetted már a hited és remélni sem mered, hogy istenhivő lettél és nem teljesen elveszett. Hova szól a szó, hová ér el a kiáltás, mennyire tud ez a furcsa érzés ölni, teremteni, leamortizálni… a tökéletesben a minimális tökéletlenséget miért vesszük számításba? Lementél hídba de nincs aki felavat. Olyan emlékeket generáltál ott szemek fényében a legcsodálatosabb dolgot látva az embert, amit nem tudsz feldolgozni, ajakok ízének emlékében jelened vágyak és csodák vonzása lenne… a tisztaság, a szépség, a lelki összetartozás átélt csodái visszahúznak a világba. A veszteségtől üres vagy, mert féled a felelősséget. Annyi gyermek éved ostoba verseinek állandó tartalma által most ősz hajszálaidat sanyargatja a szeretet felelőség vállalásának félelméből fakadó belső brutális szorongásod, gyengeséged.. Szeretni szar! Nem szeretni képtelenség és ez már summázza a teljes rendszert. Csoda ha emberben látsz meg valamit, amiről azt hitted soha ember nem képes megformálni és cinikus, hogy ehhez el is kell vesztened őt hogy épp ésszel, hatalmas pofonnal az arcodon végre fel is merd fogni a legcsodálatosabb tényt. Nem tudsz mindent szavakba önteni ami megijeszt! Felkiáltó jel vagy az élet soraiban végső karakterként, ami marja a bőröd, égeti a sebeidet, generálja a kérdéseket és hozza magával a vágyat, hogy pont, netán kettős pont legyél. Vannak emberek akikben a fogalmak megszületnek és értelmet nyernek a többiek számára.. Kis könny. Reggeli sós, folyékony kenyér felvágott nélkül az angyaloknak és vicc, komikum a démonok oltárán, hogy hahotával kezdjék a napot. Csak élj kiáltják az utcán, kommunikálják  a médiában, csak menj előre látod magad körül, csörtess és taposs…. Nem értesz semmit amit csinálnak körülötted és már jó ideje nem is áll szándékodban ezeket értelmezni, de az elfogadás nem feltétlen megy simán.  Gépelt oldalak nélkül nem születnek sorok a semmiből. Hatalmas csodát vesztett el, hatalmas fájdalmat él át és sorstalansága nem hagyja nyugodni a formálásra képtelen formázni akarót. Be bot egyszerű! ??????? Kevés vágyad ért célba az évek alatt és soha, de soha nem hitted, hogy olyat is találhatsz Itt, amit neked rendeltek már nagyon rég Ott. Káosz, kimerültség, önmagad munkára erőszakolása, és némi elégedettség, hogy legalább ezt a keveset is számsorod mellé rendelték. Majd kutyaként tovább építed az egyenletet. Hány életen át rohan a vad, míg maga is préda lesz önön csapdájában vergődve kiszolgáltatott üres húsként a dögevőknek ? Hol a tér idő igazság, ami nyugalomra intené akár egy percig is az önön bűneitől megtiport embert? Mekkora súlyt bír el, akire rápakolni nincs jogod azt sérülés nélkül? Káosz minden szó, amit karakterbe raksz és csak a töredékét mered bitbe vetni(„ Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk, mint azok akik ide bezártak”)… jó neked merengve távolba figyelő árnyékaid között lavírozva a legsötétebb semmibe menet…jó neked! csak egy emberre mosoly oszt a többit dobja a gép…