Prmtrek...

Ez az a fajta

aki eljutott már oda:

hogy nem kéne fiatalon halni,

nem kéne  éhezve nélkülözni

vagy fázni a hirtelen jött télben,

gyermekek nem halnának meg

korházi ágyban a lázban,

nem kéne senkinek éjjel

fedett ház nélkül kartonnal

testét a szégyentől fedni el,

nem kéne heteket lovagolnia

hogy a világ minden csodáját

saját öröm ittas tekintetével láthassa,

nem kéne rettegni hogy jön a halál

hogy egy puskából kikelt golyó

gyilkosan hátába talál…

Ez az a fajta?

pedig a csodálatossághoz

minden paraméter meg van adva.

De nem ma..

Szellemes beszéd Part 2

Part 1 last strófa..

Angyal.

Egy sorsa kezében sorsunk pecsétje,

vérbe vagy vajba vési e

csak rajtunk állna.

Démon engedd el a lelkeket,

ne pusztuljanak mind hiába..

Part 2 förszt strófa alanttól

Démon

Egy élet,

 több halál,

 mindnek egyszer eljön sorsa,

újkor nem virradhat

életből ismét újra meg újra,

de mért félted amit annyiszor

vettél már el tőlük kezed által,

miért nem nézel magadba

csöppet gyilkos Angyal?

Kik lennének ezek,

ha nem önnön vágyaik

gyorsan végbe fulladó halmaza,

emberek ezek ugyan testben,

de nem nőnek fel oda soha,

ahová tudom hogy terelnéd a birka nyájad,

de ők már bólogatva bégetve ugyan

de tudd meg hogy mellettem állnak.

Angyal

A helyre ahová vinném őket,

megbocsátást ölelgetve becézik

a gyökerekhez nyúlni merő vétkeseket,

neked is szörnyű vörös Énem,

ott nyugalmad lelhetnéd

saját félelmeid elől ígérem,

ha most nem engeded azt a kezet,

őseinek nyughelyébe pecsételődni

arcát,

zuhanás közben nyitva kaput

erre a távoli anonim világra,

testvéreinket ne engedhesse

közéjük harcot vívni hiába..

Démon

Nyugalom a szárnyaszegettek

örök kínzó rémálma,

nincs e fajban a természetnek

természetes nyugovása,

mert adtunk nekik olyan kulcsokat,

amik a világok harcában

végzetünk irányába mutat.

Mért akarod újra

a végteleneken keresztül,

hogy ne zendüljön seregeink

mélybariton harci csellójának

egeket romba döntő húrja?

Miért akarnék menteni bárkit,

aki belőlem táplálva sáncot állít

bárminek ami nem önön kénye

kéjes kegyelmet nem ismerő

kényelmes sötét fénye?

Nem szárnyas!

Az aranykort hátra hagyták,

önként dalolva,

civilizálták magukat halomra,

s a szívük sötétségben azóta is

múltjának ragyogását kutatja,

s itt ez az egyetlen groteszk egyed,

s a véletlen hogy most sorszerűen itt lehet,

minden társa szörnyű kiáltása

átíveli az anyag határainak

szűkre szabott méhét,

nézd ahogy haragja

feltépi a kijavított pecsétek helyét,

újra írja,

tudom te is látod,

újra írja a teremtés hamis szólamait

ott,

lent a mély fekete anyag elfekvő síkságába,

küldtél már emlékezz hasonlót,

hozzám gyötrődni tőletek a síkságba.

Nem ér többet mint a látszat,

törékeny mind

és gőgös bennük a gyalázat..

Angyal,

még mindig nem érted?

Angyal.

Értem miféle fájdalom adja szádba a szavakat.

Értem, hogy amikor gyúrtuk őket

neked nem lett volna szabad

kezet kapnod az anyag formálásába,

látom már Démon

akkor is csaltál mikor a pillanat varázsa,

apává akart tenni téged

sérült törékeny büszkeséged..

S most itt állok előtted,

érzem súlyát hogy mit tettél és adtál

a képlékeny időnek..

Gyermekeid lettek,

magas arányban képviselnek téged,

s amit tettem volna e gyönyörbe bele,

azt is formáltad arcod mására te isten verte..

Démon.

Érdekes látni ahogy a szárnyaid

gyűlölettől remegnek..

Érdekes látni ahogy éledek benned..

Csupán viszonyítás kérdése,

hogy mihez hasonlítod a kérdést te?

Érteni véled már az harag okát?

Érteni véled e már

amiért ez,

lent a város rideg kövén

 szétfogja zúzni az agyát?

Szellemes beszéd part 1

Angyal.

Engedd el a lelkeket démon,

eljöttem az országból ahol

a fény kegyesen ül a trónon,

hoztam szavát hogy végre értsed

itt a hatalmad ereje

megérte a véget.

Démon.

Ki vagy te szárnyas fehér,

erény köntösében népeket pusztító

aki itt a földemen akarata

beteljesülésében remél

bármi részre hajlást tőlem?

Ki vagy te hogy megítélsz engem?!

Angyal.

Nem más mint aki teremtett téged

jobb és tisztább mint a végzet,

szemek csillogásának könnyes képe

a tiszta igazság húsba materializálódott

kezdetektől legszentebb vére.

Csak ez vagyok Démon.

Így hát engedd el most a lelkeket,

erőd megnőtt látom a halált sem retteged,

mit a teremtés pillanatában neked adott

a kétkedésed,

most elveszem mert a te időd is véges.

Démon

Nem teremtettél engem,

hanem mi ketten,

örökre mások szenvedésében

egymásra vagyunk ítélve,

bíróságunk volt a világ természetének kéje,

adta és érzem ha pusztítanálak

magam is pusztulnék

velük a szolgákkal akik hajladoznak

s a kevesek aki még hozzád imádkoznak,

elbukásunk gőgünk játékának

perverz sorszerű végzete,

nem adok ki a kezemből egyetlen

árva életet se!

Angyal.

Harcot akarsz hogy lásd az erőt,

összedőlt világok romjain

épüljön csontokból neked ismét erőd?

Szétesett végteleneket

akarsz megint pontokba gyömöszölni,

hogy a türelmetlen akarás

ami készteti a sejtet élni

újra szétossza amit már elvett,

minden percben hallani

hatalmas viharok érthetetlen sikítását?

Démon.

Még mindig nem érted.

Látom a szemedben Szárnyas

hogy csak a sok dogma ami éltet,

hitről papolsz,

idő és tér parancsainak fittyet hányva,

szemed már hányszor látta

ennek a beszélgetésnek a kimenetelét,

hányszor vitatkoztuk már végig,

amint ez a lélek a korlát mögül

a mély semmi épp lelép?

Angyal.

Egy sorsa kezében sorsunk pecsétje,

vérbe vagy vajba vési e

csak rajtunk állna.

Démon engedd el a lelkeket,

ne pusztuljanak mind hiába..

Idő tnyző (vrs vgy m)

Időnként ha jubilálnak az évek

groteszk súlyuk érezni véled,

szétcsapott idegpályákon táncolni

a lassan haldokló értelem sejteket,

lelked nyugalom vágyával kereskednek

végig az elmúlás rögös útján,

karolgat testvéred a jó öreg  Sátán

istenek hatalmával felruházva

pólusok nélküliségét álmodja,

hajnalok izzadt illatával szagosítva

a töretlen aprócska sárga teret,

csak a Bölcs aki tudja mit jelent:

hit eskü kitartás és szeretet,

mindenki más nem több mint túl sok

emberszövetbe csempészett vadállat,

mennyiszer kacsintott már rád Ő

a tükörben miközben vakartad az állad,

azonosítva a sok szőr alatt a tettest,

aki téged egykor ide kínból nemzett.

Jubiláljatok minden percet,

mert kapkodva habzsolja tőletek

ha borostás ősz szakálladon

ráncoktól eres tenyeredben serceg

a fölösleges divattalan szaru rengeteg.

New Age ( vrs am mg nkm s ttszk)

Vadászol vérbő húsra

mert ezt az itteni testet

állat módjára táplálni kell,

ha a szemben álló felöklel

rezzenéstelen szemmel

reflexből gyilkolni merj,

amit rejt a biológiai burok

szellem visítva sikít ha szorul

az isten csomózta hurok..

Látom szemedben ahogy éled,

elfelejteni vágyott tízezernyi

töretlen fejlődésben fogant

túlcivilizált rothadó éned..

Hol távolodtunk a kezdeti céltól el

tér időben ennyire messze,

hogy apró erkélyeden állva

kegyes cigarettával kezedbe

negyeddel éjfél után nézhetsz le,

padon Tescós szatyorral üldögélő

szutykos retkes hajléktalan nénire…

Ő,

rendezett mozgással veszi elő

a ritkán mosott de sorrendbe rakott

plusz húszhoz képest sok ruhadarabot,

szemlélve riadt állatként az aszfalt

fekete magányos dzsungelében körbe,

a hőszigetelő rétegeket magára cibálja,

meg-megnyugszik jövőtlen hőháztartása,

a békés álmot bűneit bánó rabként

halálos kivégzése előtt már várja,

s mert a többi kényelmétől már lelke kába

alszik két percet paradicsomi az állapot,

majd felkapja fejét ismét ijedten

mikor fogják levadászni értékes

zsírjáért civilizált érző embertársai ott,

a lámpák fényében…

Ezt a testet itt táplálni kell,

nyomorral, kéjjel és vérrel,

hazugsággal szajhasággal ésszel,

idővel csalással és pénzel,

önámítással és bemagyarázott érvekkel…

Éhező milliárdok kiáltása,

egykor nemes farkascsordáknak

lesz rühes vérszomjas farkasa,

puszták omladozó házai közé csempészve

amit a sátánnak adott az isten

amíg lezárul a teremtés projekt

hosszas elméleti jogosságának

magas röptű elvi fejtegetése..

Aztán létezés előtti csend,

igen setét mint most a korom,

New Age megfogalmazhatatlan

formálódása hallik a meg sem született

Ádám előtt térdelő Évai ajkakon..

Cloud Atlas (mskpp)

A határok értelem és érzelem között .. Uhh. Mosolyra fakaszt mennyi rossz döntést hozol érzelemből, miközben az agyad üvölt a minimális logika és ok-okozati összefüggések után. Tegnap megnéztél egy lassan öt év távlatában  nem látott minőségű filmet. A kapcsolatok hálójában tér és idő nélküliséget hirdető  három óra újabb mosolyra fakasztott. Ki az, aki nem tudja ezt? Ki az, aki nem érez ilyet? Valószínüleg a filmalapot adó könyvnek is ez a furcsa érzés adta az ihletet. Történések után évekkel beugró összefüggések egyenlőségjel utáni tartalma, a megdöbbentő ismerlek de még soha sem láttalak, érzem az illatod pedig még nem is találkoztunk, vonzások, törvények amik túlmutatnak a logikán és szimpla érzelmi valójukban nyilvánulnak meg csupán. Ettől a logikátlanságtól lesznek neked is annyira hihetetlenek, érthetetlen maszlagok, logikára épülő döntésmechanizmusodban a leggyengébb láncszem, az ördög, az isten, az idő és tér, angyal ark és vagy őr. Sokat mosolyogsz mostanában pedig nem vagy mindig éppenséggel vidám. Fogyasztásos koplalás, test böjt, alvatlanság, eszméletlen sebességgel pörgő agyi mókuskerék.. Hehe.a végén úgyis csak egyedül leszel. Oda senki sem kísér el, ott senki sem támogat vagy véd, ölel, vagy szitkozódik, qvázik vagy simogat, akar vagy eltaszít. Ott bizony egyedül leszel te is, mint mindenki más és nem lesz veled más, csak a tiszta elvégzett feladatok summásította színtiszta igazság!!! Marha nagy filmet láttál, láttam a szemedben tükörkép. Bambán nézel előre majd hátra, forgatod azokat a kocsányos szerveket és várod az éjjelt. Jobb lenne ha nappalok követnék a nappalokat, kevesebb időt pazarolnánk alvásra hiába. 

5+1/2

Nyersek soraid akár a lelked

isten átkától arkangyalosítva

bocsánatát talán soha sem kérted

teszed mert itt mindent tenni kell

akarások érzéketlen egyvelege

kapar kifelé belőled az élni akarás

vérben születő korcs gyermeke.

Hajnal neked neki délután kettő

kint napsütéses vasárnap elő

s ha eljön a túl közeli éjjel,

nyers sorokkal tarsolyodban

robotban ébredj harsányan fel,

kapcsold ki az embert végre

nem láthatod hiába nézel az égre,

falak vesznek körül átkarolnak hidegen

hogy celládba térhess 10 óra múlva

újra ismét csalódva istentelen…

aludni öt és felet

forgolódva…

forrás: www.stop.hu

Szatír-a ( nm lht ktgrzlni)

Ferencnek Ferencről - aki talán soha nem létezett.

András elnevezte Ferencnek. Olyan rég óta vannak már hallási barátságban és figyelhette az életének alakulását a kis konyhaablakból hogy muszály volt nevesíteni. Ferenc etnikuma nem tisztázott, mivel az erkély minden alkalommal takarja ilyen jellegű kilétét, mellesleg a történet szempontjából nem is fontos. Az ember hangja nagy általánosságban elárulja emberségének pszichés fokozatát. Ő szinusz görbéhez hasonló megjelenési periódusokban, mély és alkoholtól kicsit elmélázott hanggal üvölt este tíz után az utcáról, az eddig – és a történet szempontjából szintén nem fontos- még nem tisztázott szomszéd lépcsőház valamelyik emeleti lakásába. "Máriaaaa! Kedvesem!!!!!!!" Gyereee Mááá ki egy kicsit!!! Ne legyél mááá ilyennn!! Te mit tennél az én helyembeeeeeee!! Had csókoljam meg azt a szádaaaat! András ezen mondat foszlányok utolsó taktusaiban szokott megébredni bensőséges éber gondolataiból erre a valóságában teljesen elcseszett világra. „A kúrva anyádat te büdös nyomorék már megint itt esz meg a fene! „- felkiáltást követve, tele haraggal, megvetéssel és saját fajtája iránti gyűlölettel, mégis erősen beégett magyar genotípusának megfelelően birkamód lehajtva fejét kitárja az ablakot és cigarettára gyújt. Ilyen az élet! Kábaré! A hatodik nőivarú azonosítására szolgáló kódnév kiüvöltése után – a pár választás metódusát figyelembe véve ne nevezzünk már mindenkit Nőnek, mert szerintem az sértő a női nemre nézve - jön újra a lerágott csont. Ferenc – történetünk valós, de nem valósan nevesített hőse – a férfi faj klasszikus típusjegyeit viseli. Iszik és éjjel részegen jár a kocsmából haza felé, helyzet és tényfelismerő képessége csökevényes, érvényesülésének mibenlétét csak izmainak vastagságával tudja érdemben azonosítani, ápolatlan és nem tanul a hibáiból. Viszont van egy érdekes elemzett típusra nem jellemző képessége: elképesztően kitartó. András már közel egy éve hallgatja, ahogy a gyermekeiket altató egyéb lakók, a munka után végre hűtlen és vagy frigid feleségeiket meghágni vágyó munkából hazatérők, vagy a nyugdíjasok akikből a magyar felnőtt lakosság tetemes része tevődik ki szaporodási vágy megfizethetetlensége miatt. Hallgatjuk Ferencet, mint a birkák, káromkodunk és várjuk, hogy történjen már valami.. András most is csak támasztotta a fát, élvezte az éjszak gyár felöl jövő halk szusszanásait, a friss szelet és ezt a köcsögöt, ahogy üvölt. Semmi sem tökéletes, gondolta. Szobájába sétált, miután végig élvezte a csikket, lefeküdt a nő mellé – legyen Zsófi- és egy órán át szeretkezett vele. Ilyenkor eltűnnek a külvilág nyomorai, zajai halknak és selymesnek látszanak. Amikor közös táncuk tetőfokára értek, András morgását a testét nyomasztó sperma elhagyásával egy időben, Ferenc újbóli erőre ébredésének visító hangja egészítette ki istennel ritka találkozására rátéve a kiegészítő korona ékkövet. András felröhögött. Eredmény orientált lévén végig vitte, amit elkezdett, majd bocsánatot kért a nőtől és felvette a rövid gatyáját. Zsófi értetlen nézett rá, mire ő megnyugtatta és jelezte neki: pontot teszek ennek a modern románcnak a végére. Lesétál halkan, mezítláb és kilépett az utcára, pár méterre Ferenctől.

- Mária leszarja a fejed, te nyomorék fogd már fel! Tudod mit te… Én dugom.. – határozottan engedte a férfi felé az erősen morgó hangfoszlányt. Ferenc meglepetten nézett fel. Végig mérte Andrást és elindult felé. Mozdulatainak koordináltsága sok kivetni valót hagyott maga után, mégis bátrabb volt, mint okos és kérdés nélkül neki támadt a pimasz nyílt szerelmi vallomást megzavaró bárkinek. András várta, az első ütéstől könnyedén félre lépett, majd a suta kezek között nyílt kis résen egy irtózatos erős ütéssel ádámcsutkán vágta a férfit. Ferenc földet ért, hörgött, nyögött, ostobán kigűvedt szemmel figyelte a férfit és nem értette mi történik. Valahogy nem kapott levegőt. András lenyúlt mellé, kényelmesen megigazította az állát, már csak hogy ne kelljen annyit célozgatni és elindította az öklét.  A zuhanó testtömeg és az ütésre lendült teljes kéz ereje hasított a zavaró száj felé, majd a becsapódás pillanatában megállt előtte. Félelem volt Ferenc szemében, fájdalom és olyan időben távolról eredő butaság, amit András képtelen volt szétzúzni. Fogást váltott, megmarkolta az ideiglenesen elrontott torkot, hogy némileg csökkentse az amúgy is szűkösen átjutó levegő mennyiségét és halkan a fülébe súgta:

- Kérlek, a saját érdekedbe, hívd inkább fel Marikát Mobilon.. vagy felejtsd el, vagy dugj meg valaki mást, vagy menj orvoshoz, de ne itt üvöltözz… Sokat kérek?

A férfi bólogatni kezdett. Vagy a halálfélelem, vagy a mozgás közben gyorsabban elégő alkohol hozta vissza azt a kevés eszét, mindegy. Bólogatott! András megnyugodni érezte magát, hátha ember is van az állat mögött, netán megbújó értelem…

- Legyél rendes ember vagy legközelebb kitépem a szívedet és örökre letöröllek a létezés törékeny üvegfelületéről - muszáj volt, mert annyi emberséget nem látott a szemek mögött, ami képes lenne félelem nélkül is értelmes, egyszerű kérést teljesíteni. Felállt, előtte kicsit igazított a gigáján nehogy már itt dögöljön meg ez a szegény rabszolga és bement a folyosóra. Felbattyogott második emeleti lakásába, levette a pamutrövidnadrágját és visszafeküdt oda, ahonnan nem szívesen kelt ki. Zsófi kedvesen megébredt és megkérdezte mi jót csinált. Mire András mosolyogva válaszolt:

Idegen nyelvet gyakoroltam hazai környezetben. Egy idegen nyelvet, de egész jól megy és azt hiszem kezdem megérteni őket. Átkarolták egymást és csöndben aludtak tovább reggelig. Ferenc feljelentést tett de a halál markában rájött pár apró számára is értelmezhető univerzális összefüggésre.. vett egy mobilt és elhagyta az országot hogy új életet kezdjen valahol nagyon távol Máriától….  

Órát ( vrs vgy m a frnc)

adj egy órát

kezemen járja táncát

halk énekkel ajkain

az elmúlás dombjain

almafák ha egyszer leérnek

nem virágzik csak a végzet

kövén konyhád betonját

falak pokol égette agyagját

ma is csak a hazugságok járják át

Adj egy órát

karomon ha akarom

az ébredező hajnalon

én a fáradt elmémmel felhúzom

néptelen tánc nélkül

kúrvák vérével grafitizem

össze az utak burkolatát jelül

mert szerencse kell az élethez 

tudom,

meg adj egy órát

ketyegni ball alkaromon

érezni az idő múlását

mert most már bármennyire nyúz

akkor is érteni akarom..

hová visznek

a sorszerűnek titulált percek.