Elvett nappalok, megerőszakolt
biológia óra, gyors éjjelek. Néha összekulcsolod a kezed, amikor elég jó neked
az időt nézed. Rohan hova tovább, keserves harcával öl sejteket, korrózióra
késztet lelkeket és nem tudni a világ zajában hová tűntek a meghitt pillanatok,
emlékek nélkül felejtés csak a gyógyszer arra a nyomorra amit hordozni látszunk
mélyen ülő szemeink mögött. Ma csak a próza juttat el a teszthalál állapotába,
napogik ébren voltál munkát álmodva, örülsz mert ez is jó, mert egy grillezett
szendvics egyedül csak unalmas gyors étel. Dübörög az ajtón az új évszak, forró
napokban a kiszáradt szánk nedvességet óhajt, tereket határolunk el magunknak
hogy ne süssön a nap, gyermekek nevetésében akarunk valami emberit érezni
gurgulázva tovább tüdőnk bűzös rákos illatát a szemben ülő végelszámolónak.
Elvett nappalok, megerőszakolt időnormák tükrén át, torzak a képek, talán nem
lenne jobb senkinek ha a normálisban akár egy pillanatig is élhet, valaki aki
semmiből materializálódott ide, szórni magját terméketlen földbe vagy fordítva
örökre. És ez a valószínűbb! Nem mernél jövendölni a világnak, látom rajtad
nyomorék mennyire szégyenteljesen hajtasz fejet az imáknak, miközben eltévedt
istenek testünkbe költöznek albérlőként. Most becsukom a szemem és szaladok
veled alvajáró csonkult végtagú képzelet. Nem mernél mondani pár szót amit
látni vélsz a tényekből, inkább te is mohón kitépsz egy darabot a szívekből
akiket az út alatt vám gyanánt neked Azok oda adtak, rád szabták jelmezed a
pokolba 33 éve rendesen, mosolyogva égette bőrödbe az istentelen hogy ez
legyél, amivé válni talán soha nem akartál. Neked érzem kúra hogy ha sebeidtől
elvérezve termékenyen zuhanhatsz a porba vergődni újra. Annyira látszik hogy
beteg vagy, hogy már nem is akarnak gyógyítani, néhányan beléd rúgnak néhányan
csak véreddel írni anyakönyvi kivonatba lopott nevet. Anyád apád most nem
nevet, könnyeik is tele vannak fájdalommal, Jahve után kutatva vörös ötöst
dobnak el újra és újra… teremjen fájának gyümölcse te átkozott, beteg virágból foganó barackmagod tele
ciánnal, keserű és alvadt vér fekete a húsa. Amit elvettél tudom már akkor se
kéne, ha vissza akarnád adni, mint 19 éve, most sem volt üzlet veled egyességet
kötni és mivel egy apró kvarc legapróbb egysége sem vagyok ebben a sivatagban,
szerintem leszarod hogy mit tennék veled haragomban. Félni természetesen
féllek, mert csak kevés játékszered érezte valaha mekkora erő is a belőled
táplálkozó tervszerű végzet. A sötétet már nem féled. Átjártad minden mocsarát,szegről
végről ismered minden zugát, de a
fénnyel komám még bajban vannak az érzékszervek, azt a vidéket még járni is
féled, minden atomja ellenséges, érzik mi vagy és fejedért versenyeznek az üde
zöld reggeli szántók szelíd legelésző agancsosaitól hemzsegő magas füvében.
Elrejtett a természet eddig, dús keblében kiapadhatatlan forrás volt a vágy,de
most már kihaltak körülötted a fák, a szárak és bokrok.. A fényben járók talán
már látnak.
Elvett nappalok, gyors éjjelek.
Ellazult a csend és jön a barát aki nevelgetett. Jó: kedves ébresztő éjjeli
óra. Marhára jó lehet neked.
