Ha...

Éjszaka karol majd körbe,

életek mozsárba összetörve,

kifektetett tésztán töltelék,

life pite hasztalan fém törmelék,

ajtók kilincsek nélkül kezetlen,

vak rángatója vagy aki hitetlen,

szép napok és nemzeti ünnepek,

nyomor a lelkekben keressetek:

egy helyet magatoknak,

üljetek le a zöld szőnyeg fűbe,

múlt élettelen halmának ágaiból

rakjatok melegedni többet a tűzre,

ami volt azon csak nevessetek,

hasznos konklúziókat keressetek

s ha eljön végre a várt tavasz

ne legyen ajkadon más szavad:

Isten hozott téged,

testvér,

kit a szív rég nem érzett

borulj vállamra sírni velem,

csókold lelkem kéjesen…

Virágos kedvesem!

Ki nevez (vrs vgy mi)

Ki nevez és megy végig az új úton

ha nem az aki akar játszani új húron

osztályrészéül és néz bambán előre,

fakad vérzői sebeiből  ciklikusan erőre,

monokróm életritmust kap figyelve

sok türelmetlen túlszaturált régi képe,

mennyi pazarlásnak tűnő áldozat érme

szóródott el már a sors  mocskos utcalányainak

butácska tisztátalan alamizsnaként ölébe.

Csak ennyi lett volna majd tovább

ki nevezhet és düböröghet a vágy

ismerni újra még meg információ halmazokat,

látod ahogy a többi nevező kicsit lemaradt,

csak a titkot nem tudják ,

hogy itt mindennek van ára,

az élet csak egy túlélési feladat,

elvégezni jött elő minden gyáva,

gyarló bosszúéhség nélkül maradni állva…

Elcsitítod a ösztöni skorpiód,

csak az előnyei kellenek ide,

harcra kész fullánkját dugja zsebeibe,

képzelt kitin páncélja alá,

építeni  romokból legyen vára,

szilárd alapokon nyugvó bástya…

Ki nevez és indul neki az útnak

ha nem az aki gyrmeke az újnak? 

:) (értni kll z érthtsgt)

Túl sokra becsülitek a költészetet,

miközben csak nem egy disszociatív

menekülő valótlan lelki elegy,

kiéletlen vágyak szavakba öntve,

zsenialítástól megvakult fáradt elme,

megtörve az élet hideg kövén a percet

apró dióhéjaktól járta serceg,

önhipnózisok kiengedett szavai,

szavannák szabad szelével szerte

szerelmek szeretetébe szemeket keresne

azt gondolja a két Másik a harmadikon nevetve:

túl sokra becsülitek a költészetet

magatokba kőszoborrá merevítve

ki veletek született.

a génből bolondot.. 

Játszatok.

Slam-ezel a stlssl..

Szabadságától megfosztott vadállatok, görnyedt kartotékjaik fölött ülő városi hivatalnokok, próbálják kegyes ketrecek között tartani őket, kitörni soha nem vágyó statikus szívek, embernek hála vérét isszák a ritka falkának vámpírok módjára és ahol hajnalban a nap ébred, csak a szerintetek szabadok szeme nézhet, égő vörös korongjának üdvözítő lángjába. Ott rohannak most is, látod őket az ablakod mögött, csak lehajtott fejjel nézel a semmibe hátha, egyszer elkap téged is a gépszíj, magával ragadnak az ösztönök, de te csak lehajtott fejjel állsz ott, önfosztott szabadságod vállalt kényszer szolgaságot, simogatni a hatalmat egy életen át, erre születni ellenében nincs benned sehol akarat, megtörni a papírra vetett sorokat, kevés egy álmodozó. Csak pötyög inspirál a semmi, pötyögve akartok néha a semminél több lenni, de ehhez a pillanat is kevés, vakok népe birkalélekkel a semmitől kér, többet mint amiért harcolni gyáva mert csak a kényelem és teli hasas luxus az igazi benső vágya, elvették magukból az esszenciát, unicumtalan keserű gyomorral forgatják ki az egyedül álló szavakat. Te is csak nézed, ahogy a világ kifordul belső zsebeiből, méreg potyog a hideg kőre, fertőzi a jövő magjait tudatosan előre s még a nagyon ostobák szemeiben is rettenet, anyaggá formáltak őket, vegytiszta anyaggá alakítottak titeket, egykor szabad tiszteletben élő indián lelkeket, rezervátumba zártak, karbid származékok rabjaivá faragva az élő lélegző fát belőletek most égetik, hogy áram legyen az izzókba, kis szatyorral kezedben te is most állsz sorba.. Tíz deka kényelemért parizer formájába, ételjegyre, mágnásaid szemébe, csillogó kéje az új jacht poliuretán felületén hajnali tengerről megcsillanó hajnalcsillag fénye, habzik a pofája, tömi szádba a szarát, kell a hatványozott kényelem ha már üres a szív, kellenek a jelképek, ha már az emberség belső pusztaságainak száraz legelőin a fű felégett, kell valami tapintható ami betölti az a nyomorék kongó ürességet..  Szabadságától megfosztott szabad szelíd állatok, kattogó pisztolyok árnyékában éheznek, fogyó földjük száraz sivatagában újabb evolúciós álomból ha ébred szerény vágyuk gyermekeik magukhoz ölelésében.. Félni fognak akik itt maradtak, ahogy minden szavad neked is a digitális Kánaánban született és oda hal meg majdan áramtalanságától bittelen formában… nyomatok híján. Sok módja van a szónak és ki ki mekkora stílusos keggyel van éppen az aktuális sorban a véletlenek tudatos döntése.. Látsz e síkban élő szemtelen testvérem térbe? Látsz e tényleg térbe? Minden karakternek értelme van a sorok között, elrejteni a véleményt a vélekedő előtt, hogy keresse aki nem gyáva, aki nem lustaságának rabja, kötve gúzsba a butaság kényelmes relaxációs kényszerzubbonyába. Slam-elsz a stílussal, közelebb áll hozzád mint gondoltad. Kereszt és térrejtvény.. Utalod.