nem láthatja senki sem
ahogy elfogysz a
csendben
ahogy kiégnek a fények
ahogy a forrásokat
feléled,
de kevés időnként a
végzet
mégis a reggelekkel ha
ébredsz
szemedben nyúzott fényű
élet,
ereidben lüktető
vasoxidos véred,
akkor is adod ha nem
kérnek
nem érheti senki sem
ahogy nézed
a válaszokat amiket akaratlan
is értesz..
csak a csend kattog
csak a szó ami alkot..
minden más álom
túl ezernyi vágyon
magad vagy a halálos
ágyon
pedig annyira messze…
nem értenek meg soha
csak cipelt súly lesz ez is
újra
pedig szerencse kísért
szellemek
szórakoztatnak
tisztelet nyomora övez
és jó pár akarás
követ,
lohol utánad a múlt jövő
jelen
lélegző szörnyeteg
egyvelegben,
keresni káosz
elméletek miértjeit
elfáradsz látom rajtad
gyengülsz
lassan eldobva a
fontos dolgokat
egy pontként a
halmazba elvegyülsz
alkotni egy nem
összefüggő egészet
elfogadva a karmikus
tényt:
lehet hogy senki sem
ért majd meg!
