BÚjjÉK! (vrs vgy mi)

A fáradság az ha meg tudod

ész érvekkel cáfolni a szellemet

és csak a rohanó semmit figyeled

meggyötört aggyal bambán..

Ha lehet de ma, egy kicsit legyen

minden elrontott hiba bűntelen,

öltöztesd éjfélre nyomorék lelked

szép ruhába gyorsan ha megteheted,

mert harcra és gyűlöletre lesz elég idő,

ha az újév első pillanata sunyin ismét el jő..

Ne gondolj egy másodpercig másra,

csak arra a törékeny kevéske jóra,

amit elragadni jöttél erre a világra,

ösztön síkon sokat suhanni sáncon

át keresztbe rohanni tovább a vágyon

élvezve a rövidet hosszan hogy az álmon

élet teremjen varázsolva lényeg szánon

azt az aljas időt vihesd ritmusos táncba,

nyitva hagyott kapuidon át ömlesztve hiába

erre a furcsa létsíkra ördögöt kiáltva

nyugalmat rímelve könyörgő hittelen imádba.

Kocsis!

Ereszd el a lovakat!

Egy percre legyenek ők is szabadok!

Kinek( he?)

elszáll a szó

hirtelen kimondott

néha igaz néha jó

kinek hagynál nyitva bármit

kapuid gyökerei mélyről fakadnak,

születnek sorok a semmiből

halva tovább ahonnan születtek

kevésnek érzed őket

és időnként még meg is köveznek,

értetlenek nézik rajongva

andörgrand faszi és jaj de furcsa…

ösztönből adnál de te sem érted,

e bolygón milyen értelmet is képez

bármi amit eddig csináltál,

vagy csinálnál…

elszáll a szó …

mi marad?

utánunk fattyútlan ,

megtörve fáradtan

szellem lények társasága  helyett,

elkurvult emberségünk romjain,

háborúról háborúra faragni egymásból

a keveset békét hűséget szemünkbe hazudva?

rajta rajta..

gyenge gének gyilkos kombinációja?

mélyről elő törő ösztön erő?

istenhez hasonlatosság teremtése által?

kinek?

miért?

egyáltalán?

szót kötni

szilárd rögbe?

Most tudtam meg (novella)

András halkan lépkedett a város ezen utcájának jellegzetest mintákat formázó térkövén.  Hideg volt, csend, mindenütt fényes izzók és az a rengeteg örökzöld fa tetem.. Nem értette a többi embert. Valószínűleg nem is akarta megérteni őket vagy egyszerűen képtelen volt bele képzelni magát a helyzetükbe. Boldogok, társsal, családdal, barátokkal ünnepelnek. Zavarta, hogy ezen a kiemelt napon annyira intenzíven felerősítik az érzést,  amire ő személy szerint képtelen volt. Normál esetben nem zavarta ez a groteszk hiány, de ilyenkor.. A szőr futkosott a hátán, rázta a hideg minden életre termett izmát. Unottan ballagott, cél és konkrétumok nélkül. Ez a város a borból élt, a szőlőnek termőterületet adó hegyek lankáin terpeszkedett kecsesen, közel ennek a furcsa országnak déli határvidékeihez. Az a kurva már meghalt, ezért költözhetett ide. Időnként felnevetet,  amikor evvel a jelzővel illette, mert tudta hogy csak  a harag és gyűlölet beszélt belőle, mellesleg Zsófi nem volt épp egy nagy ágyzsonglőr. Talán nem is élvezte a sexet, tehát igazán kurva sem volt soha. Nem mondhatta el neki az igazat a férfi. Nem lehetett soha igazság azok között a falak között, amit elhagyott, amíg él. 20 év után is undorodott tőle, ettől a helytől is, mégis annyira szeretett hogy amikor az élet nagy vagyonhoz jutatta, első dolga volt ide költözni és vegynni egy hatalmas házat a hegy tetején, rálátással a Dunára, a síkságra ami körbe ölelte a borvidéket. Szembe kellett nézni a múltjával. Két gyors utalással elintézte, hogy Zsófi soha ne kerüljön elé. Ismerte mennyire szereti a pénzt és az ostoba kis álmai nem ehhez a földhöz kötötték. Sokszor nevetett az emberek ezen furcsa gyökér kereséses vágyain is. Neki semmije sem volt mégis élt. Nem boldogan, de rettenetesen termelékenyen. A boldogság gyenge vágya soha sem volt fő szempont. Legalább is azt gondolta és ha bármiért is nem ezen a szigorú elvi pályán röptette a gondolatait erős önkontrolt gyakorolt. Csak sétált céltalan a városban. A főutca remek átalakításon esett át az elmúlt évtizedben. Az emelkedő végében egy templom várta a merész utazót aki fel mert captatni erre az erős dombra. András a tér közepén leült a több száz éves macskakövekre és kezeibe pihentetve arcát, mereven nézegette azt. Sok kérdése lenne istenhez, de az említett személy általában elzárkózik a beszédtől vele. Már minden ismerősének a halál közeledtével volt lehetősége az isteni kinyilatkozással találkoznia, csak neki nem. Gyakorta nevetett fel álmából a félelemtől, hogy netán örökké fog élni. Micsoda nyomorult büntetés lenne ez? Micsoda átok? Elővett egy szál cigarettát. Halk szisszenés kíséretében adta át magát az élvezetnek attól független, hogy egy halom közterülettel kapcsolatos törvényt szegett meg. Már semmi sem a régi. A nadrágja már átengedte a kövek sugározta hideget. Ideje indulni – gondolta és feltápászkodott. Gyors és ruganyos volt. Korát meghazudtoló erő és vitalitás birtokában lépett nem rég az ötödik x-esek világába. Lefelé vette az irányt. Valahol pár km-re hagyta az autóját. Emlékek tömkelege tört fel. Nevetések az elmúlt húsz évből, könnyeinek és vágyainak súlyos terhei, nőstények testének vonalai, nyögések, a drogok mámor gyönyörében fogant versek, a sok utazás. A gazdag emberek szegénysége a magányuk nyomorában tetőzik ki értékelhető hiánnyá. Ez az elcseszett ünnep, a sok múltból kigyomlálódott ostoba társadalmi szokás közül egyedül ez maradt  életben, ez nem volt képes elsüllyedni a modernizáció örvényében. Ez kellett az embereknek valamiért. Az panelok és modern téglaházak sűrűjében egy kis csehóra lett figyelmes. Valamiért nyitva volt 24-en éjjel is. Nem érezte, hogy veszthetne bármit is ezért betért. Alig pár aprócska asztal volt és néhány embernek ülőhelyet biztosító bárpult. Egy harmincas éveiben járó nő állt mögötte. Meredten figyelte a faszit aki belépett. András első gondolata az a tény volt, hogy az ellenkező nemű igen csinos. Karban volt tartva minden testrésze, mivel gazdagon lehetőséget adott a szemlélőnek hogy ezt bizton állíthassa. Egy ásvány vizet kérek- mondta András. A nő rámosolygott.

-          Egyedül ? Mióta – kérdezte miközben rutinos mozdulatokkal letekerte az üveg szájáról a kupakot.

-          Talán ezredik élet lehet?- mosolygott a válasz adás közben. - Már talán ezredik élet óta- ismételte a nyomatékosítva gyatra mondandóját.

-          Nemsokára zárok. Nem a tiéd az a hatalmas ház a hegy tetején?

-          De az enyém. Van kedved megnézni?

-          Érdekel. Valami kis mókád akad?

-          Nem fogsz unatkozni ígérem neked. – a vizet egy kortyintással felhörpintette és leszállt a bárszékről.

Miközben nézegette a helységet várta hogy a nő letakarítsa a pultot, eltegye az üvegeket és felvegye a kabátját. Mi a neved? Kérdezte. - Zsófi - kapta a választ. András felnevetett. Két kis könnyel zord arcának erős vonásai között a lányra nézett. Megszorította a kezét és kivezette a kávézóból. Az a bizonyos felsőbb rendű kis köcsög megint megviccelte. A nő kérdőn nézett rá. András értette a nézést és halkan az üres esti város hideg légterébe eresztette a választ.  - Most tudtam meg kishölgy, hogy nem fogok örökké élni. Most tudtam meg!

Esti gyors próza módra

Soha sincs ott béke. Láttad és érezted.  Pillanatok, rövidke villanások a semmiből abba az irányba ahonnan jöttek. Csend vesz körbe, csak az idő halk kattogását hallod a polcon pihenő antikká avanzsált pozdorja falú órából. Közel valami amit annyira várnak sokan. Nem a feltétlen világvége – bár ez esetben ez egy utolsó bejegyzés – hanem fák pusztításának illatos kultusza, libegő üvegtestek színes kavalkádja és a nap, amikor elvben mindenkinek 1x24 órára szeretetbe kell öltöztetnie a szívét. Nincs feelinged. Érzések helyett tények lebegnek a szemed előtt, síneken jönnek távolból a gondolat lágerek kínzásra ítélt rabjainak nyomorult képében. Gáz nem gőz szappan és sikoly. Vonat vagy aranylövés, ágyak nyögéseinek szívet szétpumpáló gyilkos üteme.. Mindegy. Eljön ha el kell jönnie. Múlt és jelen nehezen értelmezhető jövő maszlagjában keresel értelmet a sorok között, mert ez a feladat, amiért ide jöttek éveket pazarolni az univerzum végtelen készletéből. Nehézkesen megy a gépelés. Zene nem szólt már rég itt, falak között magasabban mint az átlag, városok hangjaiból szimfóniák és drámák keresnek megfelelő nézőközönséget az egyre egyszerűsödő, igénytelenül érzéketlen, vissza állatisodó társadalomban. Annyi sokakat csonkított meg a háború, ami soha nem érhet véget egy tollvonással. Nézem ezt a nemzetet, nézem a környezetemben élőket, emlékszem hazugra és becstelenre gyűlölettel a szívemben, figyelem a bosszú kiteljesedését amiben már részt sem kell vennem, mert elvégzik maguk, amit a nyomor génjeikben beléjük kódolt, helyetted csal lelkiismereti űrt hagynak maguk után.. Tiszta kézzel fogjuk meg az ételt. Ünnep. Egy nap amit kiemelünk hogy legyenek kiemelt napjaink a tartalmat erősen kímélők közül, amit átlagosnak nevezünk. Te csak evést látsz benne. Sekélyes vagy, fáradt, értetlen szemléled magadat, miközben mindent tudsz talán de az egyik szinte teljesen biztos. Béke soha sincs itt. Csak villanások, tervek és álmok, apró varázslatok gigantikussá összeállásának megmásíthatatlan következményei. Nem rossz. Sőt,  idegesítően jó neked! Kevés vagy elég, nem érsz rá hogy tudni akard. Tisztelsz, szeretsz, teszel, alkotsz, ahogy képes vagy rá, de nem tudsz azonosulni azzal, amit elkövetni akarnak a többiek. Ennyi. Te nem vetsz ezért meg senkit, de nem is vársz el ennék kevesebbet mástól. Szimbiózis. Vegytiszta logika. Sínek és aranylövés, rák vagy baleset egyre megy. Eljön ha jönni kell elé csak az ostoba siet.

Válogass hogy ne felejts( vrs cskr)

1


Kihűlt helyed az ágyadon

már jég hideg,

nőstényből szépnek született

furcsa hálátlan szörnyeteg,

gyengeségem kitépett oldalbordája

szabadság vágyad oltára

véres szavaktól vörös újra..



És csöpög a konyhai csap.



Ma utoljára láttalak

szembesülhettem minden hibámmal,

fogadott esküm meg nem tartásával,

a gyenge szerelem groteszk halálával

s amiről az hittem hittel az Isten adta,

hazudtad pap szemébe nézve

kegyét hívőként hitetlen akarva..



Fajtánk két igazán gyenge lénye!



Ahogy tollam karcolja

e keserű gondolatokat a papírra,

úgy látom a jövőben a falakat

amit a hazugság épített körém

mesterkélt kezed által.

Éld hát újra az áhított nyugalmat,

kötetlenség izgalmas Szeretőjét játszva

ebben a morálját vesztett álomvilágba,

talán nem szenvedtél hiába,

rogyjál térdre fajtám imádva,

mert a végzet minket összekötött,

hogy kínozz és kínozzalak,

de ma kulcsold te is imára a kezed

hogy az égiek egyszer megbocsássanak

Nekem és Neked!



Én már kulcsolt kézzel

lelkem Sötét Istene előtt térdelek!

Nagyon Keserű Cukor!

2 

vérre éhes arcán kéjes..

alteregó benned a szó…

elnyomott vágyak átok várak..

ahol nincs kegyelem kedvesem..

hangalak nélkül kegyesen

az idő csapdáját kerülgetem..

vérre éhes arcán kéjes

mosollyal!

küzdök non stop magammal..

vérre éhes arcán kéjes

mosollyal,

sírba szállt a nyomor

utolsó pár szavaddal!

arcodon vérre éhes kéjes mosollyal!


3

fakassz vizet és a szikla sziszeg,

kezeden letépett bőr sebesen

gyógyulnál ha lenne lehetőséged,

de a víz varázslata szörnyű végzet,

apád öregedő nyugtalan tekintetét nézed:

már ő sem a nagyon igazán régi

idő vasfoga marja még ha nem is kéri,

akkor is csak múltja illékony álmát idézi,

benned soha sem kelt az életre

fakassz vizet,

sziklád irtó mélyen sziszeg,

fakassz vizet mint tíz éve,

két kezed által tóba érve,

tört elő az éltető,

a nedves folyékony lét erő:

adtad már pár ajakra csillapítani

repedezett húsának szomját,

jöttek mentek hozták,

szerelem illatát dögrovással keverve

hidd el:

fakasztok apám vizet ide,

de abban már nem lesz újabb élet,

bocsáss meg nekem ezért

bocsásd meg nekem egyszer kérlek!



4


2012 dec szumma

vedd el tőle az emlékezést

add lehetőségként a szelekciót

és ott ahol nyomor tanyázott eddig,

életet fog teremteni a múltatlanság.

ne dobj kövére romlott húst

 többet a megfáradt hentesnek,

fagyos hazugság mögül fátyol integet,

áldoz saját bűnének hálójába,

mutogat másra a gyorsuló elmúlásba

félve tovább a pillanat hevét.

vedd el tőle az emlékezést.

kegyes halál gyanánt

szánd meg uram a lelkét,

hogy megtalálhassa valahol

ölek és nyögések között

a hőn áhított békét.

vedd el tőle

emlékeit.

kérlek.

téged!

Vérvörös

mi az a vér

mi orrod lyukát

megalvadva

nevetve hagyja hátra

színesítve már sok hajnalt

az üres ágyon

vérvörös álom,

stressz mi éltet

terheléses kényszer végzet

nem fáraszt csak untat

nem tenni alkotót

ölni mindenben az újat

vérvörös átok kép

rajzolód tovább lép

egy más fény felé

alagutak útján elé

elszámolni múltat

jövőt

jelent.

Reggeli gyors

hiányzol emberi ölelés

akár séfnek a konyhakés

ha szemében a könnyek

a hagymától kijönnek

csöppen végig gördül arcán

merengve világok harcán

hiányzol alkotó képzelet

újra átkefélni veled

színpadok alatt

aktuális életed,

megpihent

a semmiben..

zelettelen..

kép fent elől…

fekete fehér.

tendenciát

keres épp,

halmazok

között.

Még.. (vrs vgy m)

Lezsarolt arcodon fáradt bőr,

mosolyod ha van hegyes tőr,

szúrnád haragod bárhová hiába,

sebet ejteni a rákos világra,

majd engeded hogy legyen,

bárminél több akármi egy helyen,

kevés most de több mint elég,

hat óra alvás és a test ég,

rákja lett a pillanat terhe,

de a perverz mindig élvezettel cipelte

állati sorsának emberi mivoltát.

Látlak téged falak közé zárt Elme!

Még!

 Bírd egy kicsit hogy a kitörés ereje,

ne pusztítsa el a fészket,

ahová magad egykor nevetve

vérbe fürödve beégetted,

kérdés nélkül foglalva teret,

hogy a múló időd retteghesd

a tapasztalás árán tanulva tovább,

miként fogod soha útjára engedni

legutolsó förtelmes Imád!

Megtaláltad..

megvan amit kerestél eddig

megtaláltad mi emelhetne az égig

majd vissza nézed múltak poklában

halálra ítélt jelenedben a jövőd,

ahogy vágy marad a hivatás

és elfecsérelté válik a sok év.

karma akarta karcolva hegyes karma

mély sebeket tép fel ha akarta,

ha nem ide lett kitolva

eddigi életeid furcsa halma….

nincs vissza út csak az előre,

újra megrázod magad adva erőbe

fektetni kell hogy jövőre

többet lubickoljon ő az időbe

rettegni végig az elmúlást egy erdőbe

otthonnak neveznve a fosó homokot.

megvan amit kerestél eddig,

megvan ami emelne az égig,

mégis

itt ragadsz..

majd ezer év múlva,

neki állhatsz elfogadva

tudatlanságod újra és újra

periódikusságaid mocskában fuldokolva....

mondjuk...

legalább már megvan.

Not easy... ( vrs vgy m)

talán fogalmad sincsen

mit engedsz ki a csendben,

mit dobsz oda az elmúlásnak.

rendben.

csak az aki értéktelen

nem látja meg az értékeket

szemekben szemtől szemben,

falakra írva a furcsa szlogen:

evör íz natthing kedvesem,

talán nem volt soha életemben.

nekem.

e is rendben.

talán fogalmad sincs mit engedsz el

csendben,

nyomort keresve a testben,

rohadsz el a percben

penészes petédben terméketlen.

remélem.

sorsot szánt mást.

nekem.

rendben.

remélem.

.......

csend vesz körbe.

kérdések nélküli,

néma sötétség.

fáradság.

monochrom álom.

zúgó város.

el nem készült képek.

milliárdnyi.

akarat vágya.

kis tér,

régtől távol..

betakarózva,

apró mosoly szegletedben.

Fordítja (vrs vgy m? )

bárhol jobb lenne talán,

merengni pár csodán,

túl a magas hegyek csúcsán,

tengerek csapkodó hullámán,

lovagolni tovább ezt az utat,

nem lenne annyi láncod még,

lenne hely ahová ujjad

a hatalmas térképen mutat!!

bárhol jobb lenne talán

amit ez a föld adhatott

már beléd égette 33 évnyi

zaklatott töretlen hajnalod,

elvenni ezt soha senki nem tudja

ez a nyelv volt és lesz génjeid múltja

s ha rezdül bárhol idegen ajakon

az érzelem feszesre húzott húrja,

a magyar akkor is  csak magyarra fordítja…

Te......

rendben felsőbb égi helyzetű,

ha egy kis emberség lenne benned

lehet hogy hasonlítanának a vágyaink

és nem nyomná vállunk a bánat,

morál helyett adtál volna lelket,

mert néha ha a pornép nevet

tudjuk dobtál nekik csodát...

néhányat lehet csak egyet....

Rohansz elől hátul kullog a hajnal,

ezer szárnyas démon kibontott hajjal 

Helló Kittykkel kezében, 

feljebb szétesett aggyal

babázik felnőtt létére,

nyomorék hitednek

groteszk kedvére

ki asztalra

téve

azt!

Asszed.. (mgyrtlan cm stbi vrs vgy mi?)

már csak apró atomok maradtak a múltból

feledés homályában emlékszel jól múltkor

felderengett csendben a kígyó szeme,

önmagát adta elment láttad ott az esze

s a világban ahol hajcsár isten a Koffein,

kéjes véres ajakkal gyilkol sátánja a Nikotin,

nevetve nézed végig ahogy taposnak a földbe,

ellopott időd ígérve vissza a következő fázisba örökre…

utólag megértelek időnként Te furcsa Pap Téged,

hogy csak az igaz isten szerelmét igényled,

vágyod végig az életet hitben de nagyon vakon,

időnként megértelek téged Egykor Pap barátom

egyszerűbb lehet élni ha az ember mer remélni,

eldobja realitása több köbös higany tartály súlyát,

egyszerűbb lehet élni ha a pillanatnak adja be magját,

vetni majd lesz belől akármikor bármi akármi,

könnyebb lehet így a mostban vélt jövőt elvben aratni..

feledés homályában nevetsz egyet látom fáradsz,

jövők nélküli de lassan értelmezhetőbb néhány válasz,

sütsz magadnak is valami sajtos élelmet,

bedobsz mellé egy 8 mm-es hős old filmet,

kopsz mint a parki szobrok bronz váza,

belülről korrodál génjeid hibája,

kifelé végig az úton,

nevetve magadon,

akarsz még

valaha

valakit

marni

ajakon..

asszed..

Mire fel lefelé (vrs vgy m?)

mire fel kéne annyira lefelé

mire fel kéne futni a vég elé,

mint kölyök korodban annyiszor

bután nézel a semmibe valahol

távolban a fák a földig hajolnak,

a természet szépségében úsznak

erős álkapcsú zöld aligátorok,

s a vízben iszogató szelíd agancsosok

rettegve kúsznak az éltető vízhez,

kis szemeddel nézed őket,

a gyilkos vadász ösztön

nagyon rég kiveszett már belőled,

egy éjszaka roncsaid halmán állva,

lépett szintet a vadállatra várva

nagyon sókban fürödve a lélek hiába…

most őszbe borulnak a koronák,

színtelenednek el az egykor szőkés barnák,

bezárt kapuk mögött egy figyelő,

tarsolyában a gyorsan múló torz idő,

zárkózottá teszi legyen is bárki ő,

nem értik a szomszéd házba,

miért sétál éjszaka a szobába,

mire fel és alá merül újra,

ha hívja az útja…

van dolog elég,

zeng tőle a rendszer húrja…

soknak kevés de kevésnek rengeteg,

elvégezni mindent

becsülettel

amíg itt még egyáltalán lehet.

mire fel kéne annyira felfelé

mire fel kéne száguldani a vég felé???

Egy easy rím kupac...

nem szabadna korlátok közé szorítani

az emberi természetet ennyire durván elkorcsosítani

üvöltve hagyni szorongva rideg elhatárolt anyaggal térbe zárni

nem szabadna ezt a gyenge ember fajt ennyire elnyomni,

mégsem engedi amit elnyomni szerinted sem szabad

hogy legyen akár csak egyetlen egy mélyről feltörő igaz szavad,

hogy anyád vállát elhagyva fiatalon ne sunyi gyilkosként öljön meg a harag

hogy a többi nyomorék hamis bálványos égbe kiáltását hallhassad

hogy tisztelettel néz a szembe sétáló férges gyarlók sötét szemébe,

nem hagyja senki hogy ne legyél istentől megcsalt sátánod bérence,

hogy ne vágyjál annyi soha semmilyen értelemben bármire

amihez nincs nem volt és nem rendeltek neked semmit mi közöd,

nem hagyja a démon aludni az élőt aki ideiglenesen ide költözött..

pedig kéne szeretni ahogy látok macskaköveken lélekteleneket sétálni

akként fogunk szép lassan mi is szellemtelen élőhalottakká válni,

esős napokon már fel sem nézve az égre,

lehajtott fejjel várni hogy mikor jön végre

a mindent lesújtó pallosa a sorsnak,

mikor leszünk többé soha már nem a holnap…

szeretni kéne maradék emberek,

hinni hogy van abban is élvezet,

még ha lehajtott fejjel is délbe,

de nagy ritkán

nézni fel az égre,

hátha valaki

megsimogat végre,

zárt terek

isten nyugosztaljon

ide halva született,

értéktelenné lett

fogalom erőszakolt

groteszk e századi

szeretet…

még van benned

erősödő íze

a vágynak,

ellenszegülni a hiánynak?!?!

igen!