Farkasok jönnek le a hegyről
üvöltő szelek kísérik őket a
völgyig,
reggelek fagyos leheletét a
világra üvöltik,
haragot hoznak a messzeségből,
gyarlóság bűnét tapossák
lábaikkal a hóba,
mond ha varázsolhatnál lenne e
benned
hajlandóság óvó önvédelemből a
jóra,
sorsot változtatni hogy szeretteidbe béke legyen,
paraméterek manipulálása a világ
rendjét fel rúgná e,
ha képességed arra használnád
hogy éltesd,
amit a játszmák hevében halálra
ítélt a végzet?
Rég érte térded azt a közeget ami
teremtett,
s most ha becsukod a szemed,
képeket rajzolsz úgy ahogy már
nagyon régen,
erdők mezők a távoli
messzeségben,
nyugtalan vonásaid a csobogó
patakba látod,
kezdődik a szeánsz kezed vadat
áldoz,
tisztelettel teszed helyére a
dolgokat ott,
rózsaszínbe csap át a víz színe
egy rövid időre,
ujjaid között mossa át az életet a
sebes közeg…
Csak a csend félelme bántja az
időt,
farkasok üvöltése adja majd az
erőt,
változásod képzeletben már
elkezdődött,
ragadozók közt a szende aki
kérődzött
mássá tette hozott karmáját a
környezet,
vadból vadásszá vérrel ajkán feljebb
lépett,
fejlődés nélkül talán soha sem
juthat előre,
a birkát megölték hogy farkas
lehessen belőle,
ám senki se láthatja mit takar a
göndör bunda,
mert a színjáték közben új bőrét magára
nem húzta,
csak bent nőttek ki a hegyes tépő
fogak,
csendes folyók mellől indult,
szerettei sorsát félte,
varázsolt egy kicsit
és szellem ragadozó lett belőle.
Farkasok jöttek le a hegyről..
Magukkal hozták a magaslatok
hideg csontig hatoló fagyos
szelét..
Mekkora csodát bír el a valóság,
ahol a mohó is azt mondja már:
Elég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése