36 éves,
utód nélküli magyar férfiember vagyok. Megdöbbenten figyelem ezt a kis országot
ahol még élek. Igen még itt élek. Még nem menekültem külföldre, mert a sors
kegyeses volt hozzám. Egy éve és két hónapja nem dohányzom. Mindezt közel 15 év
után, napi két doboz legerősebb piros majd sodort cigarettával a hátam mögött.
Ez a kis szösszenet annak az eszköznek fog szólni, ami engem ehhez a sikerhez
hozzá segített. Ez az eszköz nem más, mint az e-cigaretta. Nem akarok és nem is
merek politikai véleményt formálni – akinek egy németjuhásznál magasabb az „íkúja”
az magától is rájött – mert egyszerűen érzem a rendszerben a megtorlás,
eltaposás lehetőségét, a viktoriánus bosszút a szólás szabadság ellen. A
lényeg és e szempontból a legérdekesebb az az eszközzel szembe állított
törvényi szabályozás. Amikor rendszerváltozás volt én 10 éves voltam. Anyám,
apám beszélgetését figyelve ma napig bennem van a sokszor elhangzott szlogen :
mostantól minden más lesz.. Hidd el. Aztán az ember, ahogy lassan eszéhez tér, bele
kostól a világ fagylalt fanyar ízeibe és elhagyja a gyermeki dolgokat, keserű
könnyek között, lógós orrát törölgetve felröhög a családi ebédnél 25 év után..
Basszátok meg. A lópikula sem lett belőle! Mindenki néz rá bután az asztal
körül. Rágyújtanak egy dohányos örömrúdra, mélyeket slukkolnak belőle és kifújják
annak maradék füstjét a légtérbe. Te – te ostoba fasz – idegesen keresgéled
Joytec Cube eszközöd , hogy Eleaf GS air kazánodon keresztül valahogy
ellensúlyozd a füst okozta fulladás kellemetlen tüneteit.. Ez az én döntésem
volt. Ez a választás az én személyes, felnőtt döntésem volt. Nem akartam
dohánytermék füstjétől ideje korán megdögleni, rákban vagy érrendszeri
megbetegedésben. Két diplomám van, három nyelven beszélek, van két technikus
végzettségem is – szeretem az új információkat magamba szívni – biológiát ,
kémiát is tanultam az első diplomámnak köszönhetően. Ha valaki ezen az elszart
bolygón imádta a cigaretta füstjének eufórikus élvezettét akkor az én voltam. A
farkam felállt egy jó slukk után, a kedvenc vörösborom társaságában. Elsírtam
magam ejakuláció utáni első szál után, ahogy az ereken keresztül az agyba ért a
nikotin és megkapta a tüdőm az önpusztítás megmásíthatatlan tényét. Ha
elhagytak, ha megtiportak, ha örültem, ha nevettem, ha ittam, ha basztam, ha
ettem, ha utaztam,ha karácsony volt, ha temettem, ha öltem állatot, ha vérem
folyt.. Minden esetben egy jó szál cigaretta mellett és vagy után történt
mindez. Én a világ legjobban cigarettát élvező egyede voltam. Aztán ahogy az
évek még tovább fogynak és még jobban elhagyjuk a gyermeki dolgokat, egyre
jobban éreztem hogy ha nem szabok gátat ennek az élvezetnek akkor nemes
egyszerűséggel meg fogok dögleni. Amikor az élet sínen van értelme lesz minden
vonatozással töltött percnek. Ilyenkor nem az úti cél a lényeg, hanem az
utazás. Elkezdem keresni a megoldásokat. Az elektromos cigaretta imitációnál
álltam meg. Első pár nap vegyesen aztán két hét vegyes használat mellett, aztán
egy hónap után teljes elhagyás az analóg cigaretta rovására. Ment ez egy évig
minden gond nélkül. Értem gondtalanság alatt, hogy rendeltem, kóstolgattam,
kialakítottam a saját szokásaimat, kedvenc ízek, technológiák, formák, aksik
stb… aztán se perc alatt az egészet egy tollvonással veszélybe sodorták azok az
emberek, akire szavaztam, azok a honatyák – ezt a kifejezést szemléletesen és
direkt alkalmazom- akiknek a közjavát – ezt is - , nép érdekekét – na ezt is –
kellene szolgálnia. Nehéz ma magyarnak lenni. Nehéz egy olyan országban élni
ahol semmi k a fent említett elvek. Minden az egyén és a köré kis számba
csoportosuló érdekkörök, szűk rétegének végtelenségig fokozott gazdagságára
épül. Megkérdezném egy személyes beszélgetés alatt ezeket az embereket, hogy a
350 forintos párizsiban nem akarják szabályozni a fiatalokat lassan ölő
összetevőket. Miért nem tiltják be a csapvíz ivását, a Balatonban fürdést, a
természetes vizeiben fogott halak elfogyasztását, a székletürítést, a fogamzás
gátló tabletták szedését – bele kerül a vízbe- és még sorolni lehetne a
végtelenségig ezt a felsorolást. Nem tiltják be. Nem mert nem fűződik érdekük
hozzá. Egy álszent keresztény idealizmus mögé gyömöszölt gyermekvédelem
köntösét adják mindenkire. Kérdezem én: az Amerikai Egyesült Államokban az
egyén szabadsága miért a leg- leg non plusz ultra alapvető jog. Meddig fognak
egy országnyi embert gyerekként kezelni? Tények kellenének. Értelmesen
felállított érvek mögé sorakoztatott konklúziók.. Nem. De nem ám. Itt arrogancia
van és pénzéhes hatalommal felruházott csőlátás. Kérem szépen. Én, magyar
állampolgárként el tudom dönteni mi a helyes nekem. Adózok – nem keveset-
egészségügyi ellátásban nem szeretnék részt venni – aktuális állapota miatt- és
az adózott pénzemen szeretnék azt venni és annyit és akkor és ott, ahol én
szeretném. Mivel az általam vásárolt termék nem drog, nem lehet illegális ezért
alapjogom sértik a vásárlás korlátozásában. Nem lehet illegális : összetevői élelmiszeripari
termékek nagy részében megtalálhatóak és nincs olyan tanulmány (természetesen
több száz akár más forrásból), mely ezek keveréséből létrejött elegy illegalitását,
drog jellegét bizonyítaná. Bőszmének tartanak önök engem honatyák. Ostobának,
aki nem tud egy ilyen egyszerű kérdést eldönteni az életében. Szívjam ezt az
elektromos gőzjellegű akármit van ne. Jobb lett e az én életminőségem ettől
vagy nem. Egészségesebbnek érzem e magam ettől vagy nem. Én ezt nem dönthetem
el. Ezt maguk ott parlamentben ülve döntik el. Természetesen nem nép, állam és közérdek
alapján döntenek. Nem hiszem el hogy egy épeszű, saját arrogáns dogmáitól
mentes, kiegyensúlyozott ember ez ellen az eszköz ellen szavaz bármiben. Ennek
az eszköznek a használata személyes döntés. Ezért nincs népautó – ami maguk
szerint biztonságos- , nincs néptévé -
ami maguk szerint nem rontja a szemet - , nincs nép étel - ami maguk szerint nem károsítja a
szervezetet- , nincs nép zene – na az van de abba hál istennek nem tudnak bele
szólni . Ez a vasárnapi boltbezárás volta az első ami alapjaiban fosztotta meg
az emberek szabad választásának jogát magától a nép egészétől. Most az
elektromos cigaretta imitátor jön . Aztán gyermekek egyenruhába köpenybe járnak
majd iskolába, hogy ne sérüljön a
lelkük, ugyan azt a sört fogja mindenki inni mert ez egységes nemzeti
gondolkozást tesz lehetővé az egymillió elkeseredett alkoholista körében.. Mi
lesz a vége ennek a folyamatnak. Ez az első két hógolyó a dombtetőről, amit
ledobtak nekünk. Elgurult a lábunk előtt
mint az internet adó, kicsit felkiáltunk hogy na kérem ne dobállózunk ..
Aztán egy kis csend és fent a hegy tetején ahonnan olimposzi istenként néznek a
le ránk a megválasztottak, már égnek a dinamitok végein a kanócok.. Lavina lesz
és sírás, rettegés és elvándorlás. Akik ma millióan jönnek ide bármilyen céllal
egy üres pusztában fognak egymás elvei ellen bombával szót emelni.. Nem lesz
itt magyar már akinek esze marad a harc után…aztán fokozódik az elkeseredés az
emberben mert tehetetlen. Dühös és fáradt, harcolna de a kúrva életbe szereti
az éltét és gyűlöli az erőszakot…az atyák nem becsületes módszerekkel őszinte
szülőkként nevelik a nemzet felnőtt korú ostobácskáit. Kérek , mert engem erre
tanítottak a szüleim. Kérek először. Kérem, hogy ne nehezítsék meg az életem.
Kérem azok nevében is akik felelős döntést hozva ezt a nyomorék kis eszközt
használják. Kérem, hogy ne kelljen a saját országomban csempészként
megszereznem azokat a berendezéseket és veszélytelen kemikáliákat, amiket
használok és amik az életminőségem jobbították. Kérem ezt a párom nevében is
aki több mint egy éve nem szívott passzív füstöt és amikor megcsókol üde
nyugalommal teszi mert tudja hogy rohadt sokáig fogok élni.. Jah és mivel
dolgozok, termelek és hasznos része akarok lenni ennek a nemzetnek adót is
fizetek. Kérem, hogy négy éves látómezejüket kibővítve z tér és idő hosszabb
síkjaira is tegyenek már valami a hosszú távú probléma megoldás ügyében, egyéni
érdekeiket a háttérbe szorítva. A tér, a filozófia, a józan ítélőképesség és a
hit legyen honatyáinkkal, mikor őszinte nyugalommal álomra hajtják fejüket..
Igen ma olyan döntést hoztam amiért megválasztott jó vezetőnek hívnak a lelkiismeretem
apró szobájában vörösbort kortyolgató nagy magyar önzetlen ősök, akiket a
történelem órán tisztelettel oktatnak a pedagógusok. Mindenki főzhet alkoholt. Mindenki vehet cigarettát
ha elmúlt 18 éves. Bárki lehet depressziós, gyógyszerfüggő, családját verő
agresszív állat,alkoholista, embertelen, gyűlölködő, mindenkinek van választó
joga eszétől független, mindenki azt az élelmiszeripari mocskot eheti amelyiket
a pénztárcája megenged, azt az öreg lerobbant autót vezetheti amelyiket akarja,
megtagadhatja bárki a korházi ellátást, akármilyen anyagi és értelmi képességű
ember létre hozhat utódot.. kérem.. had döntsem már el azt a nüánsznyi
apróságot hogy elektromos cigarettát használok!!