Rajzol..

Szárnnyal szültek erre a szárnya szegett világra

nézlek téged ahogy alszol ébren hiába

kérdéseket fogalmazol meg minden percbe

nincs nyugvásod amíg tespedsz ebbe a testbe

de börtön a burok táplálni kell hogy jól lakjon az ösztön

simogatni kell szerelmesen hogy magába nézve ne öljön

más börtönébe szavaival akarva szellemet

szárnnyal szültek téged is ide

mégis te vagy ebbe a szobába a legszárnyaszegettebb..

boldogság eufóriáját drogod tűjének hegyére teszed

megmérettél már annyiszor mikor elveszetted az eszed

de mint eddig kevésnek találtattál

olyanok léptékeiben akik nem ismernek határokat

a korlátozottság béna bűn ami a semmibe mutat..

Minek tanítani hat éveset hitre

mikor oly gyorsan fog felnőni ide

lekaparva róla a tisztaság ijesztő mázát

e világiak fogják akkortól vigyázni minden rémálmát..

szültek téged is erre a beteg golyóra,

percről percre jobban érzed időnként hogy hiába,

majd megrázod magad mint vizes ló ha lába éri a partot,

engem ti éltemben bizony ki nem kapartok

önön nevelő méhem beágyazott biztonságából

szárnyait növeszti nem angyal ember ha vádol

tükrök sima felületén barázdázott arcán jövőt vázol.

Varázsol újai rajzolnak a levegőbe!

Gyászos sorrend..

csak várt a katona

fülébe a kiáltott parancs

hasítva szaggatott oda

ahol a lélek lakott

ahol a szív dobbant nagyot

ölj tüzelj pusztíts…

térdelt ő kalácsai földbe

gyökereket tépett fel a golyó

húscafatok formájába örökre

ki a világból akiben egy kis világ

haza vágyott élni meg a csodát..

de éhség vérszomj vörösre hányta

azokat a furcsa ideákat halálba

kérték ne menjen mert nincs értelme

leszarta első a haza védelme

utána isten kinek van még hite

aztán jön csak az ember szeretete,

az erkölcs normáit árulják

tőzsdéken értelmetlen hajszolva tovább

a milliárdok milliónyi kupaca felé 

az út életek tiprásán vezet át,

éhezők nyögik a puskapor szagát,

ölj és pusztíts akkor is tovább,

hogy ezrek groteszk kényelmét kiszolgálja

a katona üvöltve kezét ravaszán tartva

rohant az első sorba

bele a halálba..

kényelem

rendszer

isten

végül

az ember…

Közel...

Csend kéne egy marékkal ledobni a porba

de a csendben születik a gondolat mogorva

vagy simán csak egyszerűen nem érted

mit hord össze neked a belső lélek éned.

Inkább zene töltse meg az apró teret,

mert abban a hangok üvöltve elvesznek.

Most jó mert hiszed hogy minden a helyén,

lehetnél akár magaddal nem ennyire kemény

a torz tükrödben annyira állhatatos és szerény…

Annyi isten vérzett már el az oltárod előtt,

de sok titán Achillest éltél már meg

akik magabiztosságába az élet nyilat lőtt..

Közel a krisztusi kor mámorának utolsó lehelete,

korok kövén kopogtatva egyre közelebb a kezdet vége

s ahogy csepeg a terasz széléről az esőcsepp az utcára,

úgy zuhan a kortalan nyugalom gyorsulva a halálba,

úgy akarsz egyre jobban megtisztulni a cselekedett jóba,

úgy akarod levetni a sátánt olyan örökre mélybe,

ahonnan már visszatérni nem lesz soha esélye…

De a vörös a színskála legimpozánsabb része,

csak monokróm lesz hiányától a létezés képe..

Nem volt ima az ajkadon 14 éves korod óta,

csepp só formája is rég volt bőröd nedves alkotója,

de ha megéled márpedig csak napok vannak addig hátra

lehet zokogva fogsz suttogni egy pár soros istenest

a hangszigetelt kis new városi lakásodba.