Megtaláltad..

megvan amit kerestél eddig

megtaláltad mi emelhetne az égig

majd vissza nézed múltak poklában

halálra ítélt jelenedben a jövőd,

ahogy vágy marad a hivatás

és elfecsérelté válik a sok év.

karma akarta karcolva hegyes karma

mély sebeket tép fel ha akarta,

ha nem ide lett kitolva

eddigi életeid furcsa halma….

nincs vissza út csak az előre,

újra megrázod magad adva erőbe

fektetni kell hogy jövőre

többet lubickoljon ő az időbe

rettegni végig az elmúlást egy erdőbe

otthonnak neveznve a fosó homokot.

megvan amit kerestél eddig,

megvan ami emelne az égig,

mégis

itt ragadsz..

majd ezer év múlva,

neki állhatsz elfogadva

tudatlanságod újra és újra

periódikusságaid mocskában fuldokolva....

mondjuk...

legalább már megvan.

Not easy... ( vrs vgy m)

talán fogalmad sincsen

mit engedsz ki a csendben,

mit dobsz oda az elmúlásnak.

rendben.

csak az aki értéktelen

nem látja meg az értékeket

szemekben szemtől szemben,

falakra írva a furcsa szlogen:

evör íz natthing kedvesem,

talán nem volt soha életemben.

nekem.

e is rendben.

talán fogalmad sincs mit engedsz el

csendben,

nyomort keresve a testben,

rohadsz el a percben

penészes petédben terméketlen.

remélem.

sorsot szánt mást.

nekem.

rendben.

remélem.

.......

csend vesz körbe.

kérdések nélküli,

néma sötétség.

fáradság.

monochrom álom.

zúgó város.

el nem készült képek.

milliárdnyi.

akarat vágya.

kis tér,

régtől távol..

betakarózva,

apró mosoly szegletedben.

Fordítja (vrs vgy m? )

bárhol jobb lenne talán,

merengni pár csodán,

túl a magas hegyek csúcsán,

tengerek csapkodó hullámán,

lovagolni tovább ezt az utat,

nem lenne annyi láncod még,

lenne hely ahová ujjad

a hatalmas térképen mutat!!

bárhol jobb lenne talán

amit ez a föld adhatott

már beléd égette 33 évnyi

zaklatott töretlen hajnalod,

elvenni ezt soha senki nem tudja

ez a nyelv volt és lesz génjeid múltja

s ha rezdül bárhol idegen ajakon

az érzelem feszesre húzott húrja,

a magyar akkor is  csak magyarra fordítja…

Te......

rendben felsőbb égi helyzetű,

ha egy kis emberség lenne benned

lehet hogy hasonlítanának a vágyaink

és nem nyomná vállunk a bánat,

morál helyett adtál volna lelket,

mert néha ha a pornép nevet

tudjuk dobtál nekik csodát...

néhányat lehet csak egyet....

Rohansz elől hátul kullog a hajnal,

ezer szárnyas démon kibontott hajjal 

Helló Kittykkel kezében, 

feljebb szétesett aggyal

babázik felnőtt létére,

nyomorék hitednek

groteszk kedvére

ki asztalra

téve

azt!

Asszed.. (mgyrtlan cm stbi vrs vgy mi?)

már csak apró atomok maradtak a múltból

feledés homályában emlékszel jól múltkor

felderengett csendben a kígyó szeme,

önmagát adta elment láttad ott az esze

s a világban ahol hajcsár isten a Koffein,

kéjes véres ajakkal gyilkol sátánja a Nikotin,

nevetve nézed végig ahogy taposnak a földbe,

ellopott időd ígérve vissza a következő fázisba örökre…

utólag megértelek időnként Te furcsa Pap Téged,

hogy csak az igaz isten szerelmét igényled,

vágyod végig az életet hitben de nagyon vakon,

időnként megértelek téged Egykor Pap barátom

egyszerűbb lehet élni ha az ember mer remélni,

eldobja realitása több köbös higany tartály súlyát,

egyszerűbb lehet élni ha a pillanatnak adja be magját,

vetni majd lesz belől akármikor bármi akármi,

könnyebb lehet így a mostban vélt jövőt elvben aratni..

feledés homályában nevetsz egyet látom fáradsz,

jövők nélküli de lassan értelmezhetőbb néhány válasz,

sütsz magadnak is valami sajtos élelmet,

bedobsz mellé egy 8 mm-es hős old filmet,

kopsz mint a parki szobrok bronz váza,

belülről korrodál génjeid hibája,

kifelé végig az úton,

nevetve magadon,

akarsz még

valaha

valakit

marni

ajakon..

asszed..

Mire fel lefelé (vrs vgy m?)

mire fel kéne annyira lefelé

mire fel kéne futni a vég elé,

mint kölyök korodban annyiszor

bután nézel a semmibe valahol

távolban a fák a földig hajolnak,

a természet szépségében úsznak

erős álkapcsú zöld aligátorok,

s a vízben iszogató szelíd agancsosok

rettegve kúsznak az éltető vízhez,

kis szemeddel nézed őket,

a gyilkos vadász ösztön

nagyon rég kiveszett már belőled,

egy éjszaka roncsaid halmán állva,

lépett szintet a vadállatra várva

nagyon sókban fürödve a lélek hiába…

most őszbe borulnak a koronák,

színtelenednek el az egykor szőkés barnák,

bezárt kapuk mögött egy figyelő,

tarsolyában a gyorsan múló torz idő,

zárkózottá teszi legyen is bárki ő,

nem értik a szomszéd házba,

miért sétál éjszaka a szobába,

mire fel és alá merül újra,

ha hívja az útja…

van dolog elég,

zeng tőle a rendszer húrja…

soknak kevés de kevésnek rengeteg,

elvégezni mindent

becsülettel

amíg itt még egyáltalán lehet.

mire fel kéne annyira felfelé

mire fel kéne száguldani a vég felé???

Egy easy rím kupac...

nem szabadna korlátok közé szorítani

az emberi természetet ennyire durván elkorcsosítani

üvöltve hagyni szorongva rideg elhatárolt anyaggal térbe zárni

nem szabadna ezt a gyenge ember fajt ennyire elnyomni,

mégsem engedi amit elnyomni szerinted sem szabad

hogy legyen akár csak egyetlen egy mélyről feltörő igaz szavad,

hogy anyád vállát elhagyva fiatalon ne sunyi gyilkosként öljön meg a harag

hogy a többi nyomorék hamis bálványos égbe kiáltását hallhassad

hogy tisztelettel néz a szembe sétáló férges gyarlók sötét szemébe,

nem hagyja senki hogy ne legyél istentől megcsalt sátánod bérence,

hogy ne vágyjál annyi soha semmilyen értelemben bármire

amihez nincs nem volt és nem rendeltek neked semmit mi közöd,

nem hagyja a démon aludni az élőt aki ideiglenesen ide költözött..

pedig kéne szeretni ahogy látok macskaköveken lélekteleneket sétálni

akként fogunk szép lassan mi is szellemtelen élőhalottakká válni,

esős napokon már fel sem nézve az égre,

lehajtott fejjel várni hogy mikor jön végre

a mindent lesújtó pallosa a sorsnak,

mikor leszünk többé soha már nem a holnap…

szeretni kéne maradék emberek,

hinni hogy van abban is élvezet,

még ha lehajtott fejjel is délbe,

de nagy ritkán

nézni fel az égre,

hátha valaki

megsimogat végre,

zárt terek

isten nyugosztaljon

ide halva született,

értéktelenné lett

fogalom erőszakolt

groteszk e századi

szeretet…

még van benned

erősödő íze

a vágynak,

ellenszegülni a hiánynak?!?!

igen!

Öhöm...

Az ember csak álldolág és néz ki a fejéből. Agyában olyan sebességgel tekernek a gondolatok, hogy a testhőmérséklete a nagy terheléstől a normálishoz képest plusz hőt termel. Fáradt vagy, érzelmeid sűrűsége magasan az elviselhető norma fölé koncentrálódik… atomrobbanás. Szétcincált darabjaid – amik maradnak utána- egy vesztes lélek összerakására sem elegendőek. Kommersz fogalmakat tisztázol újra, az összefüggések rendszerében a legfontosabb ember szerepét keresed, félsz, görcsben áll a gyomrod és nem értesz semmit. Káosz. Ijesztő rendetlenség, ösztönök és az a csodálatos szeretet vegyes elegye bontja a fizikai bábot valami energia szerűvé. Ateizmusodban is elvesztetted már a hited és remélni sem mered, hogy istenhivő lettél és nem teljesen elveszett. Hova szól a szó, hová ér el a kiáltás, mennyire tud ez a furcsa érzés ölni, teremteni, leamortizálni… a tökéletesben a minimális tökéletlenséget miért vesszük számításba? Lementél hídba de nincs aki felavat. Olyan emlékeket generáltál ott szemek fényében a legcsodálatosabb dolgot látva az embert, amit nem tudsz feldolgozni, ajakok ízének emlékében jelened vágyak és csodák vonzása lenne… a tisztaság, a szépség, a lelki összetartozás átélt csodái visszahúznak a világba. A veszteségtől üres vagy, mert féled a felelősséget. Annyi gyermek éved ostoba verseinek állandó tartalma által most ősz hajszálaidat sanyargatja a szeretet felelőség vállalásának félelméből fakadó belső brutális szorongásod, gyengeséged.. Szeretni szar! Nem szeretni képtelenség és ez már summázza a teljes rendszert. Csoda ha emberben látsz meg valamit, amiről azt hitted soha ember nem képes megformálni és cinikus, hogy ehhez el is kell vesztened őt hogy épp ésszel, hatalmas pofonnal az arcodon végre fel is merd fogni a legcsodálatosabb tényt. Nem tudsz mindent szavakba önteni ami megijeszt! Felkiáltó jel vagy az élet soraiban végső karakterként, ami marja a bőröd, égeti a sebeidet, generálja a kérdéseket és hozza magával a vágyat, hogy pont, netán kettős pont legyél. Vannak emberek akikben a fogalmak megszületnek és értelmet nyernek a többiek számára.. Kis könny. Reggeli sós, folyékony kenyér felvágott nélkül az angyaloknak és vicc, komikum a démonok oltárán, hogy hahotával kezdjék a napot. Csak élj kiáltják az utcán, kommunikálják  a médiában, csak menj előre látod magad körül, csörtess és taposs…. Nem értesz semmit amit csinálnak körülötted és már jó ideje nem is áll szándékodban ezeket értelmezni, de az elfogadás nem feltétlen megy simán.  Gépelt oldalak nélkül nem születnek sorok a semmiből. Hatalmas csodát vesztett el, hatalmas fájdalmat él át és sorstalansága nem hagyja nyugodni a formálásra képtelen formázni akarót. Be bot egyszerű! ??????? Kevés vágyad ért célba az évek alatt és soha, de soha nem hitted, hogy olyat is találhatsz Itt, amit neked rendeltek már nagyon rég Ott. Káosz, kimerültség, önmagad munkára erőszakolása, és némi elégedettség, hogy legalább ezt a keveset is számsorod mellé rendelték. Majd kutyaként tovább építed az egyenletet. Hány életen át rohan a vad, míg maga is préda lesz önön csapdájában vergődve kiszolgáltatott üres húsként a dögevőknek ? Hol a tér idő igazság, ami nyugalomra intené akár egy percig is az önön bűneitől megtiport embert? Mekkora súlyt bír el, akire rápakolni nincs jogod azt sérülés nélkül? Káosz minden szó, amit karakterbe raksz és csak a töredékét mered bitbe vetni(„ Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk, mint azok akik ide bezártak”)… jó neked merengve távolba figyelő árnyékaid között lavírozva a legsötétebb semmibe menet…jó neked! csak egy emberre mosoly oszt a többit dobja a gép…

Emlékezzetek...(vrs vgy mi)

tudom éltetek becsülettel

nem emlékszem mindenre

mert a magam fajtának menekülni kell,

elhagyni a terek rideg fáit

rohanni messze ha valami sántít..

tudom éltetek becsülettel

értetek ég a mécses lángja

s a folyékony viasz tenger árja

időnként átcsap könnyekbe hátha,

valahová leesnek éltetni virágot,

hamuból létre szenderedett álmot,

gyermek gyomrába búzakalászt,

asszonyt akit nevetve imádsz…

tudom éltetek becsülettel

hagytatok hátra igaz nyomot,

pecsétek vörös viaszába

nevetek időtlenséget gravírozott,

gyermekeitek viszik tovább az álmot,

akármilyen szépnek is álmodtátok,

mosolygó apró lélegzetek,

isten ha létezik igazán,

akkor keblére ölel a magasban titeket..

három gyertya ég tisztán engem körbe,

három gyertya fénye karcol az íriszbe

három szeretettem halovány emléke,

s a negyedik éltében halottam

fájó groteszk feledendő csillag képe…

emlékezzetek időről időre,

ne tűnjön el örökre

múlandóságunk megélt része,

tudjátok:

futni minden elöl csak a gyarlók bére…..