közelebb a halálhoz mint húsz éve
az első ami kiég az a remény
villanykörte
aztán jön a múlt gyenge fénye
hogy sötét legyen a jövő minden halvány
képe
hónapok óta szétesetten sajnos nem
drogtól
lezsarolva fáradtan a fáradságtól
kapitalista ideák istenéhez
könyörögsz
adjon még egy autót vagy házat,
csak az anyag adhat a lélekre választ
a hús véres ízes cafrangos leve...
hová tűnik idővel az ember embersége..
kiszívnak facsarják remegő izmokkal
belőled
ősidőktől szívedbe tuszkolt heroikus
erődet
kell neki muszály hogy rogyjál térdre
mert mikor eljön a vége
te sem leszel több mint a semmi
ahová üvöltve a démonok fognak
vinni..
nagy a baj változol érzed
csak még az nem tudod ebben mi a lényeg
szeretni már egyre nehezebb
a tükörben az a nyomorék egyedet
ömleng minden reggeled
hány hasznos egységet
fognak még kiirtani
belőled???
félelem
a mindenség csak ennyi
törékeny múlandóságodban nem mersz
kérni
halandóságod fog a jövőben már csak
becézni??
ha hited is marad volna még egy csepp
nem néznéd érzéketlen ahogy játszik a
gyermek,
nem lépnél át az utcán haldoklón
nem siklanál át olyan gyorsan a kérő
szón
nem ennél tudatosan semmit ami
műanyag,
nem hagynád hogy legyűrjön beteg
agyad….
bajban van a rendszer
összeomlania luxus
maradsz hát tematikus
értéktelen értelmét vesztett
robotban fém inaitól edzett
húsba ágyazott processzor vezérelt
szörnyeteg…
Ha vagy valahol valaki
csak egy csepp könnyet adj neki
remeg minden porcikája
fajtája önmagát akarja
egy pillanatra érezni újra…
