Télre + "2"

Könnyű sorokat a népnek

adjatok mert mindenki éhez

az egyszerűséget piedesztálra emelte

ennek a bolygónak minden csepp vére

lassan rózsaszín meg sárga

zabáld kényelemben magad halálra,

képeket emésztve festményeket remélne

minden alkotó ha most csak kicsit is élne

egy pár hatalmas szemében sós könnyek

mert ezért a rendszerért egykor

mártírként pusztulniuk kellett,

megméretettél és alig találtattál

kevesebbek néha mint a semmi,

ej beh nehéz emitten látod még

valamilyen formában
értelmesnek megmaradni.

Hát csapjunk a lecsóba,

tört tojás helyett kolbászt szórva

ízek fáradságok verejtékes álma

elleni bármi tartalmasat nem hiába,

aztán menni végleg elég messze

kitépett szárnyakkal időket felezve

nézni ahogy porból porrá lesz a lélek

amikor elszámolni kénye érzi félhet

lezárni az összes kétes utat

nyugalom mocskában kezed kutat

apró összetört darabok után

hogy a végső órában

ne nézz annyira bután

önmagadra,

görbe tükrön elferdült végek

komám elmúlás íme megidézlek

játszani egy pár kör rulettet

nem orosz módra mégis

hogy megértsed

naivitás lenne azt hinni

hogy minden történésed

a véletlen műve,

teremts a csendből,

teremts a csendből hangot

teremt a csendből tiszta hangot

télre.

"2"

Nem hagyja el ima az ajkadat régen

csak a hús és elme erejében hiszel

két kezed teremt anyagot anyagból

s időt falsz mohón fogyasztva őt el.

Ez van és nem több mint a sok kevés

ez van és nem fáraszt már az üres beszéd

ez van nem kell szeretni csak békélni vele

ez van ez a helyzet az istentelen verte,

agyon csapott légy sokszeműen a falon,

vakolatot javítani minden gyilkolás után nagyon

festeni át fertőtleníteni mésszel

fehérre a vöröstől pacás felületeket

nem hagyta el hit ezer újraszületés óta

lassan kamaszadó vándor lelkedet.

Az van amit formálsz

az van amit látsz

az szól akit hallasz

az némi aki nem beszél

az hazudik aki már megszületett

az boldogít amit megvehetsz

az test ami húsból húsodba mar

az élet ahol meghalsz hamar…..

kiirtották belőled a hitet….

kigyomláltak az istenek…

Utznk..

Képek végig a térben

létezésben időtlen

masírozzunk végig

katonákat szállító

aprócska űrhajó

menni messze jó

gyomrában éhség

áldozatokat kérték

adtuk magunk nevetve

nincs mit ölni

már ebbe a naprendszerbe

ideje menni messzebbre

kiélni ősi vágyunk

leigázni bármit

amit csak találunk

mert a boldogságra

nincsen idő

csak a nyers erő

csak az akarat

ami ledöntheti

a vasbeton falakat

csak a feladat

ami mutathat

 még célzott utat.

Maroknyi csapat

száll az semmiben

és vadul kutat

bármilyen életet

megismerni ha lehet

majd venni vérét

ha adja csak a lelkét

nézni ahogy rogy térdre

ezért utazunk csak,

ezért utazunk időbe

eltorzult térbe.

Kiegészíteni hiányosságunk

betölteni a semmit

végre!

Fltmsztni

Jézus vérét kaptad,

Júdás keresztjét cipeled,

Káin bűnét mondjuk nem kéred,

jelenések pecsétjeit féled,

lovasok hozzák majd a véget,

Mózes tábláit bambán nézed.

Kicsontoztuk a szeretetet,

mégis látom nem érted,

miért kell a pillanat hevében

az önmegértést kérned.

Bosszúk ízeit öklendezve emészted

kéjes szerencséd genetikáját keleszted

apró cipóba ahová lelked rejtetted

el hogy legyen neked

a táguló univerzumban szilárd helyed.

Kibeleztétek az értékeket

s most nyomorultan igézitek

a régmúlt isteneket

hátha lesznek olyan kegyesek,

hogy félre teszik a kényelmet

lehajítani újra ide értelmet,

megtölteni a kizsigerelt

porhüvely csupán embereket.

Feltámasztani hamvaiból minket.

2

Régvolt feledésbe merülő múlt

városok végig az eddigi életeken

lépésről lépésre újra végig lépkedem

macskaköveit a tereknek

holnaptól kezdetét veszi a kezdet

viszem magammal mostanságom

becstelenséggel a kietlenné tett

boldogtalan kis rabszolgatartó országon,

át keresztül a régi vágyak városain

megbékél elmúlásával álmaival

groteszkké tett lényem

menj végig minden lépésről lépésre

készíts monokróm képeket

sok milliárdnyi eltemetett

feketében gyászolt emléked helyett

keresd most az újban

helytelennek ítélt helyed.

Régvolt feledésbe merült múlt

lépked majd újra a macskaköveken

megyek hozzátok engem formáló

kőszívű lakókat magába szívó gyarlóim...

kedvesem..

városok,

helyek,

idők ,

hegyek,

fák,

füvek,

kövek,

vizek…

1

Ha a tavasz zöld gyümölcsei beérnek

apró piros foltjaikból születik vörös édes

a múlt csak múlt bűnös vérétől vétkes

s te akit már tépett annyi szél sokszor

ismét szürcsölhetsz a terhes jóból

hogy a fák tövében érve

spórázhassanak a mohák télre

mindennél túlélőbb utódokat,

szaporítani az új nézetet

értelmes érző értelmed

nem förtelmes szörnyeteg.

Most fáradt csak ma lehet még az

holnaptól mindent bátor aggyal kutass

engedd az éhező farkasokat ki a pusztába

elpazarolt élet időt vadászni kéjesen hátha

kórós koplaló gyomrod megtelik végre

üvöltve menekülő lakóinak

langyos föld ízű húsával…

Kiáltsd kannibál!!!

Ennyit kellett volna várni hogy új nap kelljen

ennyit kell csak várni hogy a hajnal feleljen

ősök lélekidegen nyelvén kimondja végre

a feledés homályába érve:

hogy a múlt csak múlt

örökölt bűneitől vétkes

a zöld terméses

apró vörösében már édes

meggyfa letört ágaiban

pedig még van élet.

Csak ennyi rövidke ittléted

hogy amit kell azt bevégezd.

Hti ömleng

Üldöznek:

cseppjét érzed

vörösnek végig

vasas íze rémít

meg már nem soha,

üldöznek oda,

ahol lenni

nem kéne

fel az égbe

túl az oxigénen

haldokló sejtek

barnulnak a sötétségben

kifakad belőled

annyi átok

akárhonnan nézem

mocskos a ruhátok

lemosni már nem lehet

szajhából szolga

papját szolgálja

mégsem gyűlöllek téged

csupán nem értelek,

házad küszöbénél

állva nézheted,

ahogy hazudunk sorba

aranymetszésben

feláldozott sarjad

előtt újra meg újra.

Üldöznek:

érzem nem érted,

hinni sem remélted

mert remény

csak ott terem,

ahol már ölt

a pusztulásból születő

emberszerű förtelem

rothadó hús tetem

boldogság félelem

motiváció fájdalmas gyönyöre

gyere házamba hát te

emitt minden sárga

nem irigységtől

vakolat festve

az élet drága

itt minden pillanatnak

megvan az ára

s fizeted serényen

apró fémpénzt

szórsz a lét tavába

talán befagy jövőre

talán kiapad a drága

Üldöznek:

végig az úton

s a könnyű könnyek

nem mosnak le rólad

semmilyen súlyt sem,

csak teszik válladra

a következő halált

nevetve vállalva

még több nehezéket

Üldöznek:

hozott kényszereid

érzed

el-el fáradnál

de az a boldogak kiváltsága

erősnek lenni kell

ezt dobták

az újra teremtés

piszkos kalapjába

varázs nyúl

éjfekete galamb

élvezd

ahogy a vonat

pöfékelve halad

csak előre

"be pozitív"

csak talán jövőre

vagy távolabb

széttördelt a gondolat

hogy senki se értse

hogy maszkod féltő

mosolygós fénye

elrejtse..

Amit üldöznek

üldözői mögötte.