András halkan lépkedett a város
ezen utcájának jellegzetest mintákat formázó térkövén. Hideg volt, csend, mindenütt fényes izzók és
az a rengeteg örökzöld fa tetem.. Nem értette a többi embert. Valószínűleg nem
is akarta megérteni őket vagy egyszerűen képtelen volt bele képzelni magát a
helyzetükbe. Boldogok, társsal, családdal, barátokkal ünnepelnek. Zavarta, hogy
ezen a kiemelt napon annyira intenzíven felerősítik az érzést, amire ő személy szerint képtelen volt. Normál
esetben nem zavarta ez a groteszk hiány, de ilyenkor.. A szőr futkosott a
hátán, rázta a hideg minden életre termett izmát. Unottan ballagott, cél és
konkrétumok nélkül. Ez a város a borból élt, a szőlőnek termőterületet adó
hegyek lankáin terpeszkedett kecsesen, közel ennek a furcsa országnak déli
határvidékeihez. Az a kurva már meghalt, ezért költözhetett ide. Időnként
felnevetet, amikor evvel a jelzővel
illette, mert tudta hogy csak a harag és
gyűlölet beszélt belőle, mellesleg Zsófi nem volt épp egy nagy ágyzsonglőr.
Talán nem is élvezte a sexet, tehát igazán kurva sem volt soha. Nem mondhatta
el neki az igazat a férfi. Nem lehetett soha igazság azok között a falak között,
amit elhagyott, amíg él. 20 év után is undorodott tőle, ettől a helytől is,
mégis annyira szeretett hogy amikor az élet nagy vagyonhoz jutatta, első dolga volt
ide költözni és vegynni egy hatalmas házat a hegy tetején, rálátással a Dunára,
a síkságra ami körbe ölelte a borvidéket. Szembe kellett nézni a múltjával. Két
gyors utalással elintézte, hogy Zsófi soha ne kerüljön elé. Ismerte mennyire
szereti a pénzt és az ostoba kis álmai nem ehhez a földhöz kötötték. Sokszor
nevetett az emberek ezen furcsa gyökér kereséses vágyain is. Neki semmije sem
volt mégis élt. Nem boldogan, de rettenetesen termelékenyen. A boldogság gyenge
vágya soha sem volt fő szempont. Legalább is azt gondolta és ha bármiért is nem
ezen a szigorú elvi pályán röptette a gondolatait erős önkontrolt gyakorolt.
Csak sétált céltalan a városban. A főutca remek átalakításon esett át az elmúlt
évtizedben. Az emelkedő végében egy templom várta a merész utazót aki fel mert
captatni erre az erős dombra. András a tér közepén leült a több száz éves
macskakövekre és kezeibe pihentetve arcát, mereven nézegette azt. Sok kérdése
lenne istenhez, de az említett személy általában elzárkózik a beszédtől vele.
Már minden ismerősének a halál közeledtével volt lehetősége az isteni
kinyilatkozással találkoznia, csak neki nem. Gyakorta nevetett fel álmából a
félelemtől, hogy netán örökké fog élni. Micsoda nyomorult büntetés lenne ez?
Micsoda átok? Elővett egy szál cigarettát. Halk szisszenés kíséretében adta át
magát az élvezetnek attól független, hogy egy halom közterülettel kapcsolatos
törvényt szegett meg. Már semmi sem a régi. A nadrágja már átengedte a kövek
sugározta hideget. Ideje indulni – gondolta és feltápászkodott. Gyors és
ruganyos volt. Korát meghazudtoló erő és vitalitás birtokában lépett nem rég az
ötödik x-esek világába. Lefelé vette az irányt. Valahol pár km-re hagyta az
autóját. Emlékek tömkelege tört fel. Nevetések az elmúlt húsz évből, könnyeinek
és vágyainak súlyos terhei, nőstények testének vonalai, nyögések, a drogok
mámor gyönyörében fogant versek, a sok utazás. A gazdag emberek szegénysége a
magányuk nyomorában tetőzik ki értékelhető hiánnyá. Ez az elcseszett ünnep, a
sok múltból kigyomlálódott ostoba társadalmi szokás közül egyedül ez maradt életben, ez nem volt képes elsüllyedni a
modernizáció örvényében. Ez kellett az embereknek valamiért. Az panelok és
modern téglaházak sűrűjében egy kis csehóra lett figyelmes. Valamiért nyitva
volt 24-en éjjel is. Nem érezte, hogy veszthetne bármit is ezért betért. Alig
pár aprócska asztal volt és néhány embernek ülőhelyet biztosító bárpult. Egy
harmincas éveiben járó nő állt mögötte. Meredten figyelte a faszit aki
belépett. András első gondolata az a tény volt, hogy az ellenkező nemű igen
csinos. Karban volt tartva minden testrésze, mivel gazdagon lehetőséget adott a
szemlélőnek hogy ezt bizton állíthassa. Egy ásvány vizet kérek- mondta András.
A nő rámosolygott.
-
Egyedül ? Mióta – kérdezte
miközben rutinos mozdulatokkal letekerte az üveg szájáról a kupakot.
-
Talán ezredik élet lehet?-
mosolygott a válasz adás közben. - Már talán ezredik élet óta- ismételte a
nyomatékosítva gyatra mondandóját.
-
Nemsokára zárok. Nem a
tiéd az a hatalmas ház a hegy tetején?
-
De az enyém. Van kedved
megnézni?
-
Érdekel. Valami kis mókád
akad?
-
Nem fogsz unatkozni ígérem
neked. – a vizet egy kortyintással felhörpintette és leszállt a bárszékről.
Miközben nézegette a helységet
várta hogy a nő letakarítsa a pultot, eltegye az üvegeket és felvegye a
kabátját. Mi a neved? Kérdezte. - Zsófi - kapta a választ. András felnevetett.
Két kis könnyel zord arcának erős vonásai között a lányra nézett. Megszorította
a kezét és kivezette a kávézóból. Az a bizonyos felsőbb rendű kis köcsög megint
megviccelte. A nő kérdőn nézett rá. András értette a nézést és halkan az üres
esti város hideg légterébe eresztette a választ. - Most tudtam meg kishölgy, hogy nem fogok
örökké élni. Most tudtam meg!
