Hogy legyen kevés helye
a mostból születő
újnak,
folyamatosan kell törlődnie
az értéktelen döglött múltnak
és elvesztve az emberséget,
gépként kell a jelent ennyire megélned,
tárolókapacitások végességének okán,
hányni mész minden reggel alig élve
instabil pontkiterjedés a wc csésze.
Fogalmad sincsen a tükörbe nézve
hol lett a léted tere ennyire ferde,
hová tűnt el a féltve őrzött ösztön,
hogy lettél ennyire önmagadban
szűk cellává avanzsálódott börtön.
Hogy legyen helye ennek a nyomorék újnak
pusztulnia kell belőled a múltnak,
emlék mások emlékében vásott
vén álom a hajnal ha megéred,
kezed szorítsad kulcsolva össze:
Látod öreg ráncos felhő ember nesze!
Ide hányt ismét a másnap génből késztető ereje.
Nincsen semmid hátra,
előre nézni látom szemed gyáva
s halk semmik sziszegnek körbe:
nincs emlék a megmaradt kevésből
ami ne Marquis de Sadeként gyötörne,
pörögnek szemhéjad vásznán a kis filmek,
archivált borzalomban álmaidat is felejted
s elhinni se mered sugárzod a világba
van még ember szerű itt ott elszórva,
kényes magként sarjadnak a kor mocsarába
pillanatokra mernek csak szökni szárba,
hozni virágzatot hogy mindenki lássa:
elcseszett fajta de még nagyon akarja:
azt a kevés szépet mi megkülönbözteti,
ami egy kicsit újra növekedésre sarkalja.
Temetett múlt romjai még imitt amott kiérnek
a felszínre csúfítani a kopár kietlen tájat,
el kell bennük néha esni hogy ha bárki várhat
ne várjon az elveszettre hiába,
istentelen múltatlan ember bűnöd átka,
vár a mozi és az éjszaka sötét vágya
álmokban küzdeni tovább talán hátha………..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése