Szellemlény...

Szembe jönnél velem az utcán

kérdés nélkül tépném ki kezemmel

azt az örökké dobogni teremtett szíved,

megitatnám veled lassan kőre csöpögő véred

és nem engedném hogy becsukd a szemed,

végig kéne szenvedésed közben nézned

ahogy nem érzem magam jobban,

ahogy testeden kívül az izom bénán  dobban,

csak egy csöppet  ráncba megnyugszom,

hidd el bocsánatot sem éreznék akkor ott

csak fognám azt a rohadt fuldokló húsdarabod

és sajnálnálak ahogy Te engem soha,

ahogy gyalázod vérvonalam tettel s szóba,

veszed el tőlem amit enyémnek kínlódott ki az élet,

elmebajba gyömöszölve a lélek nyomorából születő  lényéd,

gyengeségeket felfókuszálva üvegen át mért értenéd

hogy miért is kínoználak téged élvezettel  Isten

szótlan táncolva ajkaimmal a Skorpiók dalát:

szabadjára engedett farkasaid hadát

te eteted enyémim zsenge húsával,

te döntöttél egykor egy tollvonással,

és most minden múltat újra és újra élve

soha nem látott haragban ég kő szíve,

mert csótányként él túl ketreced büszke népe.

Az hogy ki a gonosz csak nézőpont kérdése

arcom ráncain lecsöppenő könnyeim sós tört fénye

nekem karomban erőért  nem fordulok senkihez könyörögve

itt hagytatok haragommal szörnyetegként szörnyeteget elve

hideg konyhakövek metlaki mintájára vetélni a gyermeket,

nem hiszem hogy van akár egy fikarcnyi is könyörületből bennetek

Ha szembe jönnél az utcán kitépném a szíved..

Mindent hat hat hat óhk!

Akármelyik pólusod a rossz vagy a jó!

Szellem lényed csöpögne végig a szobáid falán

mindent fizetve vissza évezredek pusztítása okán.

Aztán lehuppannék melléd atyátlan

minden gyökerem nélkül szellem híján

a bánattal halnék veled tanítványként

gyarlónak teremtve mestere oldalán,

saját képmására formálva a haragot

veled együtt én is elpusztulnék ott!

Szívtelen teremtőm teremtése bűnétől

kínlódva halott!