A halál kapujában magadra hagynak az Istenek
ülj le halandó ízleld rágd újra mi volt az életed
könnyek savanyú ízét forgasd száraz ajkaid között
halandó voltál eddig aki végül ide költözött.
Tedd le a terheket amit cipeltél és most is fullaszt
mosd meg portól kiszáradt megrepedezett talpad
igyál hogy a sós egyveleg oldja ragadós nyálad
majd lehajtott fejjel térdre rogyva az erős vágytól
megkönnyebűlve üvölts ki mindent magadból torkod
szakadtából.
Vége a fájdalomnak a kétség bizonyossággá válik
könnyű lesz ami nehézzé tette ezt az egészet a halálig
simogatnak a tövisek vértől mégse vörös az arcod
nevetni látni fog az Isten amikor annál az ajtónál átkarolod
ő magahoz ölel komor komoly ajkait ezek a szavak szántják
Nyugodj meg haza értél, kezdetektől vártunk rád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése