A szoba közepén nem volt semmi András
tespedt testén kívül. A környező falak monoton fehérségét csak egy nyitott
könyvespolc törte meg. A padló régi és igazán fa volt. Rátapasztott füleinek
érzékeny hallójárata hallani vélte, ahogy a korosodó szúk majszolják az
emészthetetlennek hitt cellulózt. Elmélkedett. Volt lehetősége végig gondolni a
miérteket, a hogyanokat. mennyi embernek fogok ezzel ijesztő meglepetést
okozni. Hány önjelölt gondolat kiokádónak fogom egy telefonnal sokévi személyes
munkáját tönkre tenni?. - Pénz isten simogasd meg a tehertől megtört vállamat.
Segítsd kezemet ledobni magamról a terhet. Emlékeiben felidézte az első ötlet születését
abban a kis lepukkant kocsmában. Péterrel egy éjszakát beszélgettek át fél
liter tömény mellett. Tervezgették mennyire cool lesz ez az egész. Majd a
szemközti asztalnál üldögélő két csajhoz huppantak – gusztustalan, taszító
magabiztossággal- és egymásra kacsintva egy oltári hatalmas dugással tettek
pontot az ötlet i tetejére. Egy héten belül - lelkesen szervezve a megbeszélteket- megvették az első
szerverüket. Az összes pénzüket erre költötték, de valahogy nem éreztek
sajnálatot. Akarták, kellett nekik, beteges vágyat éreztek, hogy életre hívják
az elgondolást. Mint valami mániákus kujon, vagy fanatikus hívő, aki saját
testén robbantja fel a bombát vélt szent háborújának gyarló igaz hitet
megtagadó ellenségeinek tömegében.. Valahol Amerikában csak filléreket ér az
élet. Vannak olyan helyek ezen a földbolygón, ahol az ötlet érték, a gondolat
nem valami féle vírus, amit tűzzel vassal kell pusztítani.. De ez a földrajzi
hely sajnos – bizonyos tekintetben – Magyarország. Andrásnak 10 év kellett,
hogy rájöjjön és felnőjön a társadalom által elfogadott normákhoz. Formálatlannak,
debilnek és agresszívnak kell itt lenni. Taposni más ember testén át előre vagy
fel illetve mind kettő. Köpni muszáj ha megtelik a pofád haragodtól habzó
nyáladdal.. Nyeljenek a buzik, meg a köcsögök.. Kezével egy hatalmasat csapott
a fa felületre, ami eddig olyan nyugodtan és anyaként óvva tartotta gerinctelen
hátát. - nem érdekelnek azok a nyomorék felhasználók! Leszarom..! – emelkedni kezdett,
fél ülésbe helyezte magát és térdeit a mellkasához szorítva erősen kapaszkodott
hiányosan megmaradt önnön emberségében.
Előkaparászott egy szál cigarettát, meggyújtotta és hosszasan, teljesen
átadva magát az élvezetnek tüdő bolyhai közé áramoltatta a füstöt. – dögöljetek
meg! Nekem pénz kell! Abból élek én is!!!- idegesen gyömöszölve a leégett
szálat csikket formált az erre a célra kinevezett agyag edénybe, tovább növelte
seggének távolságát a természetes támasztól és lassan, megfontoltan kiegyenesedett
mint az első ősember amikor génállománya már alkalmassá tette őt a teremtés
végső céljának beteljesítéséhez. Rombolni. A telefont előkotorászta a zsebéből,
kikereste a számot és megérintette a megfelelő ikont. Alig csörgött kettőt,
vagy hármat mire a vonal másik végén egy unott hang beleszólt.
-
Igen tessék..
-
Mehet. Vigyétek az egész szerver parkot a picsába.
A szerződést holnap reggel aláírva beviszem.
-
Jól döntöttél András. Ne félj! Jól döntöttél!
-
Persze! Persze! Tudom cseszd meg! Tudom! Csao.
Kinyomta a készüléket. Egy
pillanatig még nézte a lakás falait, sarkon fordult és kiveretett az előszobába.
Magára húzta a cipőjét, leellenőrizte a közmű egységeket hogy rendben lezárta e
őket és kilépett a bejárati ajtón a függőfolyosóra. Még matatott a zsebébe a
kulcs után, megtalálta és betette a zárba, majd elfordította. Az utolsó
kattanás. Ezt is tudta. Lehajtott fejjel elindult a lépcsőház felé.. Pár lépés
után megállt, elgondolkozott és visszasietett az ajtó elé. Ideges kapkodó
kézzel az rácsok közé nyúlt és kitépte a táblát a faburkolatból. Nézegette,
forgatgatta majd elhajította a központi ovális belső udvar irányába. Várt még
amíg koppant egyet és sarkon fordult.
-
Vége! – morogta az orra alá és beszállt a liftbe.
A belső udvarok mindig érdekes
játszó terek a gyerek lélek számára. Ahogy a kis kocka alakú sárga anyagú methlakin
megtörik a fény. A hangok furcsa visszaverődése a felületekről, a törések és
érzések amiket itt hagytak az emberek. Felnőttek. A franc sem érti őket.. –
gondolhatta az a kis 10 éves kedves kócos kisfiú. Kalandot akart a mai délután
keresni. Valami újat. Leült középen ahogy szokott és kívánni kezdett magának
egy izgalmasabb belső udvart. Becsukta a szemét és erősen gondolt rá,
fantáziájában megjelent a moziszerű élmény. Nevetgélt és érezte, hogy a feneke
egyre gyorsabb iramban adja át a föld hidegét a derekának, ezért felállt - mivel anyukája jól nevelt ember palántának
nevelte – és kinyitotta a szemét. A szokásos fénytörések játékát figyelte,
miközben a legtávolabbi ovális görbületben - éppen e beszűrődő délutáni fény
határmezsgyéjén – egy az átlagostól más irányba kalandozó fény nyalábot vett észre. Oda rohant és kezeit a szájához kapva felkiáltott.
-
Kincs!!!!!
Felemelte a tárgyat. Egy apró
gravírozott cégtáblát fogott a kezében . A felülete igényesen tükörre polírozta
a gondos mester kéz. A rajta fellelhető írás stílusa csak annyira volt cirádás,
hogy egy 10 éves is el tudja betűzni ami rajta állt. Izgatottan simogatni
kezdte a tárgyat, forgatgatta, méregette majd neki állt szótagolni a szöveget amit
rajta látott.
„Enyém. com blogbirodalom”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése