Ma még nem láttad a napot,
tele meglepetéssel kis lakásod,
falak között éledő színes élet,
de hagysz azért sarkot a félelemnek,
szabadon mert ez is a része,
kezeivel karmolna mindig ha
elérne,
terítesz asztalt a nyugalomnak,
polcot könyvekkel a szavaknak,
háttered életből lopott képek,
sárga falaid között alakuló
végzet,
simogat nyög vagy üti meg az arcod
s ha eljön az ideje ezt is itt
hagyod,
menni előre ez unszoló
őrangyalod,
nem kötnek röghöz gyökerek vagy
évek,
ott az otthon ahol a pillanat
hevében
mosolyra fakad benned a fintorgó
lélek,
s ha jól látom tükrödben szembe
itt most helyet talál addig a
szíved,
míg más léttérbe nem terel a
lényeg,
az örök fejlődés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése