Part 1
last strófa..
Angyal.
Egy sorsa
kezében sorsunk pecsétje,
vérbe
vagy vajba vési e
csak
rajtunk állna.
Démon
engedd el a lelkeket,
ne
pusztuljanak mind hiába..
Part 2
förszt strófa alanttól
Démon
Egy élet,
több halál,
mindnek egyszer eljön sorsa,
újkor nem
virradhat
életből
ismét újra meg újra,
de mért
félted amit annyiszor
vettél
már el tőlük kezed által,
miért nem
nézel magadba
csöppet
gyilkos Angyal?
Kik
lennének ezek,
ha nem
önnön vágyaik
gyorsan
végbe fulladó halmaza,
emberek
ezek ugyan testben,
de nem
nőnek fel oda soha,
ahová
tudom hogy terelnéd a birka nyájad,
de ők már
bólogatva bégetve ugyan
de tudd
meg hogy mellettem állnak.
Angyal
A helyre
ahová vinném őket,
megbocsátást
ölelgetve becézik
a
gyökerekhez nyúlni merő vétkeseket,
neked is
szörnyű vörös Énem,
ott
nyugalmad lelhetnéd
saját félelmeid
elől ígérem,
ha most
nem engeded azt a kezet,
őseinek
nyughelyébe pecsételődni
arcát,
zuhanás
közben nyitva kaput
erre a távoli
anonim világra,
testvéreinket
ne engedhesse
közéjük
harcot vívni hiába..
Démon
Nyugalom
a szárnyaszegettek
örök
kínzó rémálma,
nincs e
fajban a természetnek
természetes
nyugovása,
mert
adtunk nekik olyan kulcsokat,
amik a
világok harcában
végzetünk
irányába mutat.
Mért
akarod újra
a
végteleneken keresztül,
hogy ne
zendüljön seregeink
mélybariton
harci csellójának
egeket romba
döntő húrja?
Miért
akarnék menteni bárkit,
aki belőlem
táplálva sáncot állít
bárminek
ami nem önön kénye
kéjes
kegyelmet nem ismerő
kényelmes
sötét fénye?
Nem
szárnyas!
Az
aranykort hátra hagyták,
önként
dalolva,
civilizálták
magukat halomra,
s a szívük
sötétségben azóta is
múltjának
ragyogását kutatja,
s itt ez
az egyetlen groteszk egyed,
s a
véletlen hogy most sorszerűen itt lehet,
minden
társa szörnyű kiáltása
átíveli
az anyag határainak
szűkre
szabott méhét,
nézd
ahogy haragja
feltépi a
kijavított pecsétek helyét,
újra
írja,
tudom te
is látod,
újra írja
a teremtés hamis szólamait
ott,
lent a
mély fekete anyag elfekvő síkságába,
küldtél
már emlékezz hasonlót,
hozzám
gyötrődni tőletek a síkságba.
Nem ér többet
mint a látszat,
törékeny
mind
és gőgös
bennük a gyalázat..
Angyal,
még
mindig nem érted?
Angyal.
Értem
miféle fájdalom adja szádba a szavakat.
Értem,
hogy amikor gyúrtuk őket
neked nem
lett volna szabad
kezet
kapnod az anyag formálásába,
látom már
Démon
akkor is
csaltál mikor a pillanat varázsa,
apává
akart tenni téged
sérült törékeny
büszkeséged..
S most
itt állok előtted,
érzem
súlyát hogy mit tettél és adtál
a
képlékeny időnek..
Gyermekeid
lettek,
magas
arányban képviselnek téged,
s amit
tettem volna e gyönyörbe bele,
azt is
formáltad arcod mására te isten verte..
Démon.
Érdekes látni
ahogy a szárnyaid
gyűlölettől
remegnek..
Érdekes
látni ahogy éledek benned..
Csupán
viszonyítás kérdése,
hogy
mihez hasonlítod a kérdést te?
Érteni
véled már az harag okát?
Érteni
véled e már
amiért ez,
lent a
város rideg kövén
szétfogja zúzni az agyát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése