Időnként ha jubilálnak az évek
groteszk súlyuk érezni véled,
szétcsapott idegpályákon táncolni
a lassan haldokló értelem sejteket,
lelked nyugalom vágyával kereskednek
végig az elmúlás rögös útján,
karolgat testvéred a jó öreg Sátán
istenek hatalmával felruházva
pólusok nélküliségét álmodja,
hajnalok izzadt illatával szagosítva
a töretlen aprócska sárga teret,
csak a Bölcs aki tudja mit jelent:
hit eskü kitartás és szeretet,
mindenki más nem több mint túl sok
emberszövetbe csempészett vadállat,
mennyiszer kacsintott már rád Ő
a tükörben miközben vakartad az állad,
azonosítva a sok szőr alatt a tettest,
aki téged egykor ide kínból nemzett.
Jubiláljatok minden percet,
mert kapkodva habzsolja tőletek
ha borostás ősz szakálladon
ráncoktól eres tenyeredben serceg
a fölösleges divattalan szaru rengeteg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése