Slam-ezel a stlssl..

Szabadságától megfosztott vadállatok, görnyedt kartotékjaik fölött ülő városi hivatalnokok, próbálják kegyes ketrecek között tartani őket, kitörni soha nem vágyó statikus szívek, embernek hála vérét isszák a ritka falkának vámpírok módjára és ahol hajnalban a nap ébred, csak a szerintetek szabadok szeme nézhet, égő vörös korongjának üdvözítő lángjába. Ott rohannak most is, látod őket az ablakod mögött, csak lehajtott fejjel nézel a semmibe hátha, egyszer elkap téged is a gépszíj, magával ragadnak az ösztönök, de te csak lehajtott fejjel állsz ott, önfosztott szabadságod vállalt kényszer szolgaságot, simogatni a hatalmat egy életen át, erre születni ellenében nincs benned sehol akarat, megtörni a papírra vetett sorokat, kevés egy álmodozó. Csak pötyög inspirál a semmi, pötyögve akartok néha a semminél több lenni, de ehhez a pillanat is kevés, vakok népe birkalélekkel a semmitől kér, többet mint amiért harcolni gyáva mert csak a kényelem és teli hasas luxus az igazi benső vágya, elvették magukból az esszenciát, unicumtalan keserű gyomorral forgatják ki az egyedül álló szavakat. Te is csak nézed, ahogy a világ kifordul belső zsebeiből, méreg potyog a hideg kőre, fertőzi a jövő magjait tudatosan előre s még a nagyon ostobák szemeiben is rettenet, anyaggá formáltak őket, vegytiszta anyaggá alakítottak titeket, egykor szabad tiszteletben élő indián lelkeket, rezervátumba zártak, karbid származékok rabjaivá faragva az élő lélegző fát belőletek most égetik, hogy áram legyen az izzókba, kis szatyorral kezedben te is most állsz sorba.. Tíz deka kényelemért parizer formájába, ételjegyre, mágnásaid szemébe, csillogó kéje az új jacht poliuretán felületén hajnali tengerről megcsillanó hajnalcsillag fénye, habzik a pofája, tömi szádba a szarát, kell a hatványozott kényelem ha már üres a szív, kellenek a jelképek, ha már az emberség belső pusztaságainak száraz legelőin a fű felégett, kell valami tapintható ami betölti az a nyomorék kongó ürességet..  Szabadságától megfosztott szabad szelíd állatok, kattogó pisztolyok árnyékában éheznek, fogyó földjük száraz sivatagában újabb evolúciós álomból ha ébred szerény vágyuk gyermekeik magukhoz ölelésében.. Félni fognak akik itt maradtak, ahogy minden szavad neked is a digitális Kánaánban született és oda hal meg majdan áramtalanságától bittelen formában… nyomatok híján. Sok módja van a szónak és ki ki mekkora stílusos keggyel van éppen az aktuális sorban a véletlenek tudatos döntése.. Látsz e síkban élő szemtelen testvérem térbe? Látsz e tényleg térbe? Minden karakternek értelme van a sorok között, elrejteni a véleményt a vélekedő előtt, hogy keresse aki nem gyáva, aki nem lustaságának rabja, kötve gúzsba a butaság kényelmes relaxációs kényszerzubbonyába. Slam-elsz a stílussal, közelebb áll hozzád mint gondoltad. Kereszt és térrejtvény.. Utalod.