A tömegben vagy igazán egyedül
és ha a kicsiny élettered kiürül,
csak nézel bambán bután
hátra,
felperzselt világok alvadt véres arca
rothadó fogait megvillantva néz vissza,
hogy beteg agyának nyomorék méhe
karonfogva ráncigáljon téged előre,
mert egy az út ahol annyi az isten,
nincs irány amit választani lehet,
megerőszakolt szabad akaratod beetetett
és amikor hörögve egy pillanatra felnevetsz,
zöldes kékben látod ahogy születik a szeretet
hogy a belékódolt halállal karöltve temethessed,
mikor neki meghalni lesz kénye kedve vágya
netán lelkednek kiszabadul vad állata…
Egy út előre,
nincsen hátra,
mondanád szívesen
lehet talán hátha,
de csak a csend metszi ki húsodból a lényeget,
a nagy elméleteken nevetve elmerengsz,
miértek helyett birtokviszonyokat gyártasz,
visszasírva egy könnyel az időt,
amikor az érzelem ménes kontrolálni tudta
a torzból torzba nyomorodó elvetélt jövőt.
Ez van most mely múltba vész,
ha elfogy a rím jöhetsz e még
deportált démonok közé nemzeni a jelent
ótvar táncos asszonyok mellén csecsen csüngni
mint nagy vizek mellett 15 éve egykor?
A pillanatban születtek rémek,
a pillanatból táplálkozva éltek,
emészteni nyállal a gazda testet,
ha elfogynak a rímek
mondjátok meg,

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése