Vigyél utadra, csendben leütött
karakterek lágy rajza, domborítsd ki az életet, ha fázol búj közelebb, engedd
el hogy szeretni látszódjon, minden gyűlölet a filmvásznon, csak mozognak a
képek, gyere és ülj le hogy érezd, nem kell ide más csak egy marék képzelet,
halk zene ami ezen a furcsa úton vezet, elveszett ereklyék vérvörös folyadékja,
eressze el démon oda, ahol születni vágyik a pillanat, ahol ha a cérna
elszakad, értelem kerül a kitöltetlen
helyre. Vigyél magaddal izzón fehér fényben úszó hajnal, járni tovább az
ösvényen, lassan beérő egykor keserű gyümölcs ízem, járja át a nyelvek táncát,
imára nyíló ajkakon had lássák, a mosolyt, a dögvész helyett, adjatok tétlen
napok hitet, erőt ha harcban fárad a gyilkos keze, had suhogjon bárdja bűneire
és bűnöseire hiszen, egy az igazság, minden más csak szempontok sokaság s azt
hogy honnan is nézed az egészet, te döntöd el végzet. Hideg kövek helyett már
kéne a puha zöldnek kecses érintése, kell hogy legyen csend kell hogy legyen
béke, mikor a vesztes véres kezű győztesek, belépnek Rómába keresztre
feszíteni.. Akkor is segítsetek. Mert mit ér az ember, ha süket fülei keresik a
szavakat, mit ér itt bárki ha a szava a bajban elakad. Akartál valamit tenni a
valamikért, most eljött a valakik ideje, ki tudja pont most miért, de tördelni
még képtelen az agyad, nevetni vágysz ha gyerek látsz és éppen szalad, remegni
hörögve felcsapott fejjel kiengedni az ősi ösztönt, ha véred szava forró húsból
húsba, öntözd! Virágait a kertnek, ha még a kertészt magadból kiölni nem
merted, akarj nagy családi házat ahol a kutya ugat ha jön valaki hármat, vagy
engedd el a jövőt, a terhet hogy varázslattal manipuláld őt, akard hogy olyan
legyen amilyenné vágyad vágyta, engedd át magad mostad mostoha karjába.
Boldogok a szegények, mert lelkükben az egyszerűség univerzumokba bolygókat
éget és az a pár nyomorék aki itt marad és nem ilyen, kering körülöttük hogy
egyáltalán legyen.. Bármi ami egy kicsit is több mint a semmi, amiből ide
lettek deportálva ebbe a furcsa világba. Én játszom most a szavakat mert
élvezet van itt rengeteg, de a játék közben fejlődő furcsa hited, megremegteti
a távoli világot kevesen senkik értik miért várod.. Hogy hajnalban ha ébred a
fény, megpihenhess egy pillanatra szőkés bozontos hajának éret peremén.. Nem tudják mert látni miért akarna akinek
kényelmes szemén terpeszkedő szürke hályogja, miért erőltetne bárki bármit, ha
a természet legelemibb csapdája hajótöröttet szirénként csábít, veszni mélybe,
értéktelen hullává duzzadni testből testbe, miért is tenne bárki többet min amit
nem lehetne.. Kérdezek és elemzés közben, fáradt ráncokkal gazdagabban ébredek
egy belső körben, kezeimet megkötözték, mégis rabként mindent értve, játszom
továbbra is a szavakkal hogy soha ne legyen vége.. Massza ez kibuggyanó értelem
hiányában csak írott förtelem, de ha az élvezet és a lágyan megjelenő mosoly a
szájszegletben kárpótol, van ennek a pozitív zagyvaságnak is helye valahol. Játszzátok
tovább hogy éltek, játsszátok és legkedvesebb nevén becézzétek. Tele hibákkal
magyartalan magyarsággal, mélyebben él bennünk néhányunkban ez a nyelv mint ahonnan
isten elvisége elvben ered, fogd meg hát ha játszani tudsz vele és eredj,
tanítsad másnak, furcsa birkák vagyunk, hatalmas bennünk az ősiségből jelenbe
nyomorodó látszat, de ha kinyitják ezek a fattyak a szájuk, 20 ezer éves
felszínre törő ősmúlt rohan neki a tájnak, és jaj nektek minden mások, ha
egyszer elszabadul ez az elnyomott láncra vert állat! Addig is eressz el
magadnak egy mosolyt, gyorsan elkészült csirkemájad habzsold, tömd a szádba,
várd hogy hívjanak, várd hogy ne legyél annyira hiába. Mert mit ér az ember
elvek nélkül, mit ér ha elvetemül?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése