A titánok harcában egy vén
letaszított Hadész csak szolga időnként, amikor a fiatalok erejére van szükség.
Ám a pokol tüzében érlelt haragos kétes életképességében lényegesen megéltebb
elő tőr ha a szükség úgy kívánja és pillanatok alatt rendet tehet a hibákba,
amit a mohón kapkodó időmilliomosok időnként elhibáznak. Vannak dolgok a
rendszerben, amit nem lehet tanulni, nem lehet magadra szedni.. Azok, amikre
születni kell, mikor plusz mosollyal ajkaid szegletében, mikor könnyel szemed
sarkában, de tudom vannak dolgok, amikre ide, születni kell. Aztán hogy
használjuk, milyen célra fordítjuk az már a mi személyes döntésünk. A titánok
csapkodnak hatalmas pallosaikkal, gyöngyözik
homlokukról a harc hevében keletkező verejték, miközben a vén
letaszított fél isten, csak kitér unott és rutinos mozdulatokkal az ütések
elől. Ritkán suhint vagy szúr, de akkor egy ellen esik össze precíz és kétséget
nem tűrve holtan. Teste nem pazarol, ereje beosztott és már élt annyit, hogy
tudja mennyire véges is az. Nevetni már nincs kedve a habosan feltörő oxigénben
gazdag megnyíló torok vértől, nem termel több adrenalint a bél és bensőségek
szaga az agyában, nem érez erekciót egy újabb legyőzött ellenség pusztulása láttán…
a letaszítottak az élet ismeret egy nyugtatóan unalmas bölcsességével már csak
akkor és azt csinálják, amit és amikor kell. Aztán ha látja, hogy a csata már befejeződött nem marad végső
élvezetes szúrásokat adni a földön üvöltve hörgő fél hulláknak. Hatalmas fekete
szárnyaival megemeli összeesett testét a magasba és fentről csodálkozva nézi a
lent önfeledten gyilkolászó harcos utódokat, a jövő magját a jövőért: bassza
meg! Én is ilyen voltam?????? Bassza meg!!! Én is ilyen voltam!!! Lerázza a
kezéről ami eddig rá ragadt, figyeli a súrlódás hatására legoptimálisabb
geometriát felvevő cseppeket, ahogy katicát csinálnak fehér- vörös alapon az
altéren elterülő angyal kezdeményekből. Felnéz távolabbra mint ahová szem
láthat, kivicsorogtatja sárgás fehér fogait, felcsapja a fejét és éktelen
nyugalommal megmorogja a teliholdat. Nincs már neked helyed ezekben a
csatákban. Csap párat csodálatos feketéjével a hátán és elmegy messze,
univerzumok határára pihenni az elmúlás nehezen emészthető fáradalmait…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése