Ömleng ( ha útjára engeded förtelem)

Elvont. Gondolat társított. Csöpögő szavak a plafonról és rohanó idő krisztusiakhoz egyre közelítve visszafordíthatatlan vétkeit cipelve kereszt gyanánt, megváltásért könyörög az őrhöz, aki szem rebbenés nélkül májon szúrja, serkenő vérét zuhanás után sárrá avanzsálódni tapsolja nevetve a sivatag porából szigorúan gömb formába. András alternatív egói, megvetett ribancok kéjes nyögései között vágyva az igazira, már rég remete akarna lenni, elzárkózva a világtól mégis betegesen vágyva azt. Örök őrlődés, kövek és fémek között morzsolódó anyag, forgácsolt csodák elfogyásának figyelmen kívül hagyása. Annyi korpa közt hol a búzaszem, ami nem zabszemként fészkelődik a seggedben, zavarva minden napjaidat és furcsa önön lényed elviselhetetlenségét. A sorok között értelem, ha keresné valaki, talán magáznák az utcán, tisztelnék a holt nyelvek beszélése miatt, a sok év tanulás utáni emberismeret statikus elemzésének képességétől félve minden elhagyott szavuk után a szemeinek rejtelmes rángását, arcának groteszk mimikáját. Orv oly sok, ki orvul óhatatlan óhajokat elemez a valóság oltárán. Harag és agresszió küzd szellemmel, nyitott kapukon rendszerekbe döngetni magukat kívánó gondolatokkal, ismeretlen vizeken utaztatni a kíváncsiakat miközben saját kis szemének óceánjából fel fel törő sós vízét sem érti. Akartatok sokat a kevés nem bizonyult elégnek, s most oly tömérdek lények szerelem gyanánt a Semmit párjukként édesnek becéznek. Ahogy te is. Tükrök torz világából előtörő démonok társalgása közben, isten jobb kezét nézed a ball válladon és futkos a hideg a hátadon. Lónemiszervet sem tudnak, akik ide börtönükből  a kínpadra szabadulni hazudva létre szenderültek világra. Elemezted, láttad, érezted bőrödön a szó súlyát, karcos élének annyi sebet ejtő vágásától patakzó vörös folyadékod csikiző érintését… és mégis – te ostoba élhetetlen! Adtad szavad, hitted hited, lopták becsületed, és taposták vágyadat… büntetés? Sors? Karma? Végzet? Angyalok vigyázó életre irányító beavatkozása? Müller Péterek után szabadon szóra nyitni száját csak a kevesek merik és te nem vagy az.. Mert jó a félhomály. Jó a ködben elszenderedve, a csendben csak figyelni a táncát színes nyoszolyájában a becstelen gyarlónak, a ribancnak kezét kérni zálogba a sátán asztalán enni tápláló kétségeit a jóban, betérve kőtemplomában fénycsóvák között fürdőzni a társadalmi elfogadtatásban.. Rohansz akár az élet. „Nem az idő múlik, el csak a dolgok múlnak” (Sziámi eddig), nem lengetheted örökké öklödet haragosan hátra felé a múltnak…?!???!!!?!!????!!! Az elhullt virágok szirmait nézve, lassan életképtelen bibék során poroztál hiába eddig és ez után, termést nem kérve, megadva magad a test hívásának álomra hajtod lassan a fejed. Álmodban két kígyó mar beléd, mérgük átjárja ered bonyolultnak tervezett kusza rendszerét, eljut az agyba, feltépi az élet gátjait és irányít végig téged a végtagtalan állat a folyosón a fény felé, ami valójában csak oxigén hiányos agyad kényszerképzete az élni akarás kötelességének eleget téve az utolsó pillanatig.. Két nő hangja mereng fel a távolból : egy nemzett, egy rövid időre megölt és felriadsz.. Felejtésed termőföldjében kigyomlált nyomorék parazit,a gyomjaidat életre kelti elszáradt gyökereiből a tudat alatti.. Szortírozol tárgyakat, a szeretet már lassan egy éve nem vezérelt semmilyen irányba, csak gyűlölködve vérre éhesen ösztönök hallójában próbálsz ember maradni akkor is, amikor a túl intelligens állat enni kérne, föl alá járkál ketrecében, fujtat, prüszköl és hörög ha elhagyja szűk csatornáján magja testét.. Állat, aki enni kér kontra másik fajta vegyületének a természet szabályai szerint össze nem férhető elegye alakulna vegyületté… Anyád a bálna, szakadtál volna bele a kapunyitáskor a szellemvilágba..!!! Szégyen ha elveszted a fajta iránti minimális tiszteled, ezért bocsánatot kérsz a rendszertől, jeleivel küldi a tényekben, hogy ugyan leszar téged nagy ívben, de legalább nem haragszik rád, milliónyi csillaga között terelve a fekete lyukakat békében teremti a táguló univerzumot.. Nagyot és talán egyetlenegyet hibázott velünk, de törölni már nem olyan egyszerű a gyermeket sem, mikor a szülés fájó csodája után nem képes magától a wc-be szarni, vagy amikor ok nélkül felsír hajnalban amikor aludna minden más „ rendes” ember.. Indult valahonnan és ért valahová. Szavak játéka és színház, nagy poronddal, színes díszletekkel adva a külsőségekre.. Csupán a színészeik szarok és játékuk nem elégíti ki a szerepválalás csodálatos eszméjét amiért a rendező annyit fáradozott… csak egy emberre.. Nasztapujace és v-t formáló újjak…