3 perce sem vagy ébren
emlékek rajzolódnak ki 33 évben,
3 10-es periódus és egyharmad
majdnem,
nevetve köp 3 szor arcodba az
isten,
9 éve megfogalmazott egyszerű
vágyad
3 perc alatt lett gyalázatos
hazugságból bánat,
3 hónap és 3. papírod szorongatod
,
33 év múlva kebledre szorítod
halál rokonod,
3 vallás vérzett el gazdátlan
szívedben,
3 33 többszöröseiben vétkeztem,
3x csalt meg eddig akit igazán szerettél,
3 hatalmasat kellet volna hogy
üssél,
3 lény elletetett erre a világra
2 hús a 3. ennek furcsa hiánya,
3 álmot becézgetsz a hold
fényénél hiába,
3 évig tudnak az emberek szeretni,
3 hahotával tudsz ritkán nevetni,
333 száll hajad pusztult már
őszbe,
anyád 3 kg lekvárt lehet ép most főz
be,
3 deka magod szórtad hasztalan
életre
teremteni embert tisztátalan
földbe,
3 országba jártál csupán,
3x néztél a semmibe éjjel bután,
3-at vágsz a késsel ha kérik,
3 alatt nem juttatsz senkit az
égig,
3 alakot sejtet a távol messze,
3 évig leszel ebben a formában
egybe,
3 pecsétet téptél fel eddig,
3 még rajt van menetlevélen és
hiányzik,
33 forint csörög a zsebedben
3 ember volt kit éltében temettem,
3 dalt dúdoltál mindig a csendben,
3. csók után mindent tudtál
3333 ajak pár dombján jártál,
3 pohár után dőlsz ki,
3 korty sós test ize,
3 csepp könny tiszta víz színe,
33x jutattod a felszínre,
3 vágyad ami soha sem lesz valós
3 akarásból született meg minden öncsalód...
3-as számok bűvöletében
asztalodról csipegetek morzsákat 33
–ik ízben
neve nincsen 3-as számmá
korcsosult lényem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése