Abba kéne hagyni lassan...

Utak visznek és csak kevesen értik miért fogy el olyan gyorsan a tér, az idő, a kitartás a figyelem, az ember és mögötte valami összetettebb is. Voltak idők amikor azoknak a hegyeknek a látványa örömmel töltött el, izgalommal és bizakodással a jövő felé. Most csak ecetes megromlott minőségtelen borok gyomorforgató savas ízét éreztem, haragot hogy egyáltalán innom kellett belőle, csalódást hogy utam közben, a rövidke idő fényében egyáltalán arra kellett mennem. A kezed jár a kormányon. Az emlékeidet nem lehet egy kis delet gomb megnyomásával könnyedén törölni. Ismered a fákat, a várost, a benne élő embereket. Gondolataid rendezi a kötelesség, hogy épségben kell eljuttatni valakit valakihez mert várja. A kötelesség. Hatalmas koordinátor. Néha már zavaróan kicseszett nagy erő. Figyelsz mindent ahogy szoktad. Hány hazugság km-re amit levezettél odáig és vissza? Mennyi út van alattad és mennyi még előtted. Nyugalommal konstatálod a cigarettád gyilkos ízét. Te nyomorék! Te legalább csökkented a megtett út kényszerét, miközben génjeid kénytelen örökölve a tulajdonságot örökre kódolták benned az élni akarást. Sok sok tényező és egy két mondat ami meglepett még téged is a saját szádból. Jól működök egyedül is. Unalomig végig gondolt sorok. Utállak téged, gyűlölöm és megvetem a lényed, oly annyira hogy a nem létezésed sem okozna érzelmi fájdalmat. Előbb egy idegen ország soha nem ismert tömegirtás áldozatát siratnám mint téged. És ez csak tudod nekem nem jó. Bocsánat.. Gondolják sokan, de hova és miért. Fáradtnak érzed az agyad. Talán az is. Itt is elrohant az idő alólad. Sebaj. Már csak 90 százaléka eredeti barna a hajadnak, a többit befestette az idő fehérje őszre. Krisztusihoz közelebb mint valaha , erősen kerülve a százas szögeket. Csak facsavar, festék, pár apró szoba a másodikon és egy nyugodt élet. Nincs több fölösleges cél, csak ma talán holnap oszt a többi le van szarva. Egy éppen jól működő lény egyedüllétének férges okát szorongatja a kezében, gépeli a furcsa sorokat ahogy szokta, hasztalan, értelmét vesztve annak minden aspektusa. Lassan abba kéne hagyni ezt is mint sok mást, elfedni hagyni a szarral az egész testem és megfulladni mint annyi más ember. Normális – vagy éppen nem az- lenni független a normalitás definiálhatatlan mivoltától. Ez az egész a maga útjaival egy szopás. Háromszáz km-er ennyi szart képes kihozni belőled, a te hibád. Lassan abba kéne hagyni.. Ezt is meg sok mást…amitől nem leszel semmivel jobb kedvű csak valami.. Majd dobja a gép. Dobja és kész. Nasztapujace..